A világhírű magyar származású zenész, zeneszerző, producer és angol – magyar nyelvű szövegíró,  személyesen vette át az idei Nemzetközi Kulturális Gáladíjat a Papp László Arénában a Mága Zoltán Újévi Gálán.

Szívből köszönöm ezt a rangos elismerést, amelyet nemcsak személyes díjnak tekintek, hanem a zene és a művészet erejének ünnepének is. Ezt a díjat szeretném megosztani Szakcsi Lakatos Bélával, aki a tanítóm, jó barátom  és mentorom volt, valamint mindazokkal, akik a magyar és roma kultúra népszerűsítésén dolgoznak világszerte, megőrizve e gazdag hagyományok értékeit. Ő volt az aki a híres Bem Rakparti Jazz-Rock klubban 17 évesen felhívott az akkor számomra világot jelentő színpadra és azzal tisztelt meg hogy játszhattam vele. A művész alázatos hálás köszönetével tartozom neki. Szakcsi mutatta be nekem  pár évvel ezelőtt Mága Zolit. Hálámat fejezem ki a közönségnek is, akiknek szeretete és támogatása nélkül ez az út nem valósulhatott volna meg.“-mondta Leslie mély tisztelettel felidézve emlékeit Szakcsi Lakatos Béláról, akit a roma zenei hagyományok egyik legkiemelkedőbb alakjának tart.

Évtizedekkel ezelőtt, Esztergomban történt egy emlékezetes találkozás. Egy idős roma ószeresnél jártam, és kinéztem magamnak  egy régi rádiót, amit meg akartam vásárolni. Az árus azonnal felismert, és tudta, hogy Szakcsi Lakatos Béla a Mandoki Soulmates tagja. Ragaszkodott hozzá, hogy ajándékba adja a rádiót, ezzel szerette volna megköszönni, hogy Szakcsit bevettem a bandába. Azt mondtam neki, hogy valójában épp az ellenkezője igaz: én tartozom mélységes hálával Szakcsinak, aki mesterként olyan tudással és értékekkel gazdagított, amelyek lehetővé tették számomra, hogy Los Angelestől Londonig a zenei világ legikonikusabb legendáival dolgozhassak együtt.Ez a találkozás mély nyomot hagyott bennem, hiszen nemcsak Szakcsi iránti tiszteletét fejezte ki, hanem azt is megmutatta, hogy a zene milyen mély és őszinte kapcsolatokat képes teremteni.”- mesélte Leslie.

A rangos elismerés, amelyet a Hollóházi manufaktúra által megálmodott, egyedi tervezésű porcelánváza testesít meg, Leslie Mandoki kiemelkedő nemzetközi zenei és művészeti pályafutásának, valamint rendkívüli sikereinek megérdemelt  méltatása.Ez a díj nem csupán a művész sokoldalúságát és egyedülálló kreativitását ismeri el, hanem példaértékű életművének és a globális kulturális színtérre gyakorolt maradandó hatásának ünnepe is. Mindemellett a magyar alkotókészség és művészi értékek nemzetközi rangját és elismertségét is szimbolizálja. A művész jelenléte hangsúlyozta a művészet határokon átívelő erejét, amely a kreativitást és az összetartozást is képviseli.

Végre megvan a Led Zeppelin film premierdátuma - itt az új előzetes is!

Ezek voltak a magyar moziközönség kedvenc filmjei tavaly

54 éve jelent meg a tengerentúlon a Black Sabbath ikonikus második albuma

Budapesten ad koncertet az Életrevalók film zeneszerzője

A böjti réce lett az év madara

Sorsfordító volt a Képzelt riport Trokán Nóra számára

Vízkereszt, vagy amit akartok

Neil Young meggondolta magát: mégis zenél Glastonbury-ben

Díjjal indult az új év Leslie Mandokinak

Magyar gyökerekkel rendelkező csatár lett 2024 gólkirálya

82. alkalommal osztották ki a Golden Globe-díjakat

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő