Egyedülálló zenei pillanattal ünnepli a hazai popkultúra a Neoton Família együttes és a Magneoton kiadó alapítóját. Minden idők egyik legsikeresebb hazai zeneszerző-producerét, Pásztor Lászlót 80. születésnapja alkalmából köszöntik az előadók és az iparág háttérszereplői egyaránt.

42 év után is aktuális Pásztor László szerzeménye, a „Holnap hajnalig” című ikonikus Neoton Família sláger, melyet most a Fonogram-díjas producer, Lotfi Begi, a különleges hangú Tolvai Reni, valamint a Fekete Vonat egykori rappere, a szólóban is kirobbanóan sikeres L.L. Junior közösen álmodták újra.

Lotfi Begi így mesélt az együttműködésről:

„Gyerekkoromban Pásztor-Jakab-Hatvani dalait hallgatva nőttem fel, hihetetlen belegondolni, hogy 30 évvel később Laci születésnapjára így készülhettem többedmagammal. Talán nem meglepő, hogy Junior azonnal igent mondott, hisz ez az egyik kedvenc dala. Amikor felhívtam, épp a Karib-térségben tartózkodott, szinte adott volt, hogy moombahton és reggaeton irányába vigyük a dalt. Reni hangja pedig tökéletes választás volt, feminin, mint Csepregi Éváé, mégis teljesen új színt adott az előadásnak.”

A producer szerint az új változat célja kettős: tisztelettel bánni az eredetivel, és közben a mai fülekhez is eljuttatni e zenei kincs időtlen erejét.

„A tempó volt a kulcs. Egyrészt figyelni kell arra, hogy akik az eredetit ismerik és szeretik, ne kapjanak a fejükhöz. Meg kell tartani azokat a jellegzetes elemeket, amelyeket mindenki felismer. Közben cél az is, hogy az új közönséghez, generációhoz is közelebb hozzuk a nagybetűs klasszikusokat. Nem egyszer fordult elő, hogy én is előbb az új verziót szerettem meg, és csak utólag ismertem meg az alapját. Így fedeztem fel több előadó teljes munkásságát is, és váltak a kedvenceimmé.”

A dalt Pásztor László, Jakab György és Hatvani Emese eredetileg 1983-ban írták, és „Time Goes By” címmel osztatlan nemzetközi sikert is aratott, amikor a Neoton Família ezzel a szerzeménnyel megnyerte a tokiói World Popular Song Festival-t.

A mostani különleges zenei együttműködés a szintén Pásztor László által társalapított Magneoton Music Group gondozásában jelent meg. Pásztor László munkásságát számos díjjal ismerték el az elmúlt évtizedekben, többek között Huszka Jenő-díjjal (2000), Artisjus-díjjal (2001) és Fonogram Életműdíjjal (2015).

A látványos videóklippel megjelent „Holnap hajnalig (PL080)” nemcsak egy régi-új sláger, hanem tisztelgés is egy kiemelkedő életmű előtt.

Ezúton kívánunk boldog születésnapot a valaha volt egyik legnagyobb zenei hungarikumnak!

Kapu Tibor elhagyta a Nemzetközi Űrállomást

Bob Geldof és Brian May is megemlékezett a Live Aid koncert 40. évfordulójáról

„Kik ezek az emberek? Még ebédszünetben sem esnek ki a szerepükből!” – fél évszázada Száll a Kakukk fészkére

A Beatles George Harrison teleobjektívén keresztül - új könyv készül

43 éves A Fal

57 évvel ezelőtt állt színpadon először a Balck Sabbath

63 éve zenélt először élőben a Rolling Stones

Idén is lesz francia utcabál Budapesten

Befutott az utolsó hajó is a Kékszalagon

Lehullt a lepel a Sisi musical titkos szereposztásáról

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő