A 70-es évek óta egy szekrényben, feledésbe merülve hevertek azok a jogi dokumentumok, amelyek új megvilágításba helyezik a „Beatles” feloszlását. A zenetörténeti jelentőségű iratok jövő héten kalapács alá kerülnek a Dawson’s aukciósház szervezésében – jelentette az AFP.

Az árverést december 12-én, Londonban rendezik. A dokumentumokat előzetesen 5000 brit fontra – nagyjából 2.5 millió forint – becsülik.

A dokumentumok között találhatóak jegyzőkönyvek másolatai a Beatles megbeszéléseiről a tanácsadójukkal, bírósági idézések és a zenekar eredeti, 1967-es partnerségi szerződésének egy példánya.

Bár a legendás liverpooli négyes feloszlását gyakran a kreatív-szakmai nézeteltérések, a hírnév nyomása és John Lennon felesége, Yoko Ono számlájára írják, ezek a dokumentumok rávilágítanak arra, hogy a jogi csatározások is jelentősen megnehezítették zenekar életét.

Ilyen például a Paul McCartney által indított per, amelyben ellenezte, hogy a többiek Brian Epstein halálát követően, Alan Kleint bízzák meg zenekar menedzselésével. Ezt követte egy másik jogvita, amely a londoni Legfelsőbb Bíróságig jutott, ahol McCartney ismét a zenésztársai ellen ment, feltárva hogy Klein rosszul kezeli a Beatles pénzügyeit, többek közt a zenei és filmes szerzői jogdíjakat, valamint képtelen arra is, hogy éves jelentéseket nyújtson be az adóhatóságoknak. Ez a vita tovább mélyítette a megosztottságot a zenekaron belül.

„Bár John, Paul, George és Ringo belefáradtak abba, hogy a „Beatles” tagjai legyenek, és szóló előadóként szerettek volna zenét készíteni és koncertezni, ez minden bizonnyal nehéz időszak volt mindannyiuk számára” – mondta Dennis Kelly, a Dawson’s aukciósház szórakoztatóipari és popkulturális részlegének vezetője.

A feloszlást hivatalosan 1970-ben Paul McCartney jelentette be, de a jogi folyamat csak 1974-ben zárult le.

Egy másik aukciósház,  Christie’s is árverésre bocsát egy, a zenekar feloszlásához kapcsolódó levelet,  1971-ből, amelyet John Lennon által Eric Claptonnak írt, és tanúskodik Lennon azon szándékáról, hogy „lezárja a „Beatles” korszakot”, és új zenekart alapítson Claptonnal.

 

"Nem a veszteség, hanem a hála marad velünk" - Leslie Mandoki búcsúzik Clive Davistől és David Clayton-Thomastól

Újabb erős előzetes érkezett a készülő Stones albumról

46 éves a Queen egyetlen tengerentúlon is listavezető albuma

A hollandok és a németek is búcsúznak a VB-től, Brazília megy tovább

Itt a harmadik előfutár a Deep Purple új albumáról

Közel hat évtizedes a Pink Floyd második stúdióalbuma

41 éves Mick Jagger és David Bowie közös slágere

Kanada már a nyolcaddöntőben van

Messi már 19 góllal tartja a csúcsot

Múzeumba kerül Ozzy Osbourne legendás trónja

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő