Majdnem 20 évvel az eltűnésüket követően, és öt évvel azután, hogy 2018-ban újra előkerültek, most aukcióra bocsátják az ikonikus rubinvörös cipellőket, amelyeket Judy Garland az Óz, a csodák csodája című filmben– adta hírül az AFP.

Dorothy rubinvörös, flitterekkel borított, masnival díszített cipői „legendásak”, mert a film, amely híressé tette őket  „egy klasszikus kultfilm, amelyet az egész világ ismer” – mondta Nicky Hale, a Heritage aukciósház munkatársa. A híres cipellőket jelenleg az aukciósház londoni kirendeltségén lehet megcsodálni, amíg el nem kelnek.
A cipők értéke várhatóan eléri a hárommillió amerikai dollárt. Az online licitálás már elindult, az árverés azonban december 7-én Dallasban zárul – jegyezte meg az AFP.

Dorothy akkor viselte a vörös cipellőket, „amikor a kalandjai elkezdődtek” és  amikor honvágya van, „amikor összeüti a sarkait, hogy hazatérhessen” – emlékeztetett Nicky Hale, aki a cipőket „a filmes relikviák szent gráljának” nevezte.

Az 1939-ben bemutatott Óz, a csodák csodája című film forgatásáról mindössze négy pár ilyen cipő maradt fenn, amelyek generációk nézőinek és mozirajongóknak nyújtottak felejthetetlen élményt világszerte.
A most aukcióra bocsátott pár története – amely az 1970-es évek óta egyetlen gyűjtő tulajdonában volt – szinte maga is filbeillő. A cipőket a Judy Garland Múzeumban, a színésznő szülővárosában, a minnesotai Grand Rapidsban őrizték, ám 2005-ben rejtélyes módon eltűntek.
Annak ellenére, hogy egymillió dolláros jutalmat ajánlottak fel a „megtalálónak”, a cipőket csak 2018-ban találta meg az FBI, egy hosszú nyomozás eredményeként – emlékeztetett az AFP.

„Egy konténerben, a földbe ásva találták rájuk” – mesélte Nicky Hale.

A tolvaj, Terry Martin, elismerte tettét, mondván, hogy azért lopta el a cipőket, mert azt hitte, valódi rubinok díszítik. Végül a tolvaj 2023 elején egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Az árverésen más, az Óz, a csodák csodája című filmhez kapcsolódó relikviák is kalapács alá kerülnek, többek közt egy Judy Garland által viselt paróka, korabeli plakátok és fényképek.

Fotó: Heritage Auctions

Megkerülte a fél Közel-Keletet, majd Szabadka közelében ismét szabad lett Felix, a parlagi sas

40 éve koncertezett utoljára a Queennel Freddie Mercury

Ma ünnepelné születésnapját Whitney Houston

46 éve az AC/DC először vezette a brit slágerlistát

Ma 57 éves a zenetörténelem egyik leghíresebb albumborítója

Elton John és Kiki Dee fél évszázaddal ezelőtt közösen ült fel az amerikai slágerlista trónjára

Árulják a házat amelyben Neil Armstrong felnőtt

Zámbó Jimmy, ahogy még sosem hallottuk

52 éve az ABBA először jutott be a Billboard Top10-be

John Legend Harry Belafonte bőrébe bújik

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő