Szipál Márton, a hollywoodi hírességek fotográfusa születésének 101. évfordulóján jelentették be, hogy Szipál 101 – Fény-Élet-Örökség címmel emlékév veszi kezdetét. A debreceni MODEM-ben június 14-től a teljes életművet bemutató kiállítás nyílik – áll  a szervezők tájékoztatójában.

Az emlékév első helyszíne nem véletlen, hiszen Szipál Debrecenben töltötte gyermekkorát, innen indult arra az útra, amely aztán egészen a Sunset Boulevardra repítette – olvasható a közleményben.

A szervezők felidézik, hogy Szipál Márton 1956-ban emigrált az Egyesült Államokba. Rövidesen műtermet nyitott Los Angeles legfelkapottabb sugárútján. A karakteres magyar fotós a társasági élet középpontja lett, házában megfordult a nemzetközi művészvilág krémje. Ismert és keresett fotográfussá vált, Martin, The Kingnek nevezték.
Szipál olyan hírességeket örökített meg stúdiójában, mint John Wayne, Tommy Lee Jones, Leslie Nielsen, Tracy Nelson, Charlene Tilton, Priscilla Presley vagy Gábor Zsazsa. 1997-ben tért vissza Budapestre, ekkortól hazai hírességeket ültetett a kamerája elé, köztük Medveczky Ilonát, Liptai Claudiát, Bódi Magdit.

A 2016-ban, 92 éves korában elhunyt Szipál Márton műveivel először Debrecenben, a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban találkozhatnak az érdeklődők. Június 14. és október 5. között az emlékév első állomásán a fotóművész mintegy 90 alkotását mutatják be, a tárlaton munkássága mellett páratlanul erős személyisége és családi története is nagy hangsúlyt kap.

“Hatalmas öröm, hogy a világ egyik ikonikus fotográfusa előtt látványos kiállítással tiszteleghetünk. A tárlaton Szipál eredeti fotográfiáit is bemutatjuk, hagyatékának becses darabjait, amelyek most először kerülnek a nyilvánosság elé ilyen átfogó formában. Szipál már kilenc éve nincs köztünk, fotói azonban halhatatlanok. Büszkék vagyunk rá, hogy először Debrecenben láthatják az érdeklődők ezt a páratlan anyagot” – idézi a közlemény Vizi Katalin, a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ ügyvezetőjének szavait.

Az emlékév során a gyűjtemény egy része Balatonfüreden, a Füred Art Week rendezvényen is látható lesz július 18-20. között, majd a következő állomás a BCT Budapest Contemporary kiállítás és vásár lesz szeptember 25-28. között – tájékoztattak a szervezők.

Forrás: MTI

Fotó: Wikimedia/ Mária Novák

Bécs a következő Eurovízió házigazdája lehet

57 évvel ezelőtt Ringo ujjai nem bírták -és ennek a mai napig nyoma van

37 éve jelent meg a Dirty Dancing film zenei albuma

Retrospektív vetítésekkel ünnepli Tarr Bélát a Cirko-Gejzír mozi

A vártnál nagyobb összegért kelt el a Földön megtalálható legnagyobb ismert marsi kőzetdarab és egy dinoszaurusz-csontváz egy New York-i árverésen

54 éve bukkant fel a sárga tengeralattjáró a brit mozikban

Több mint 150 ezer fontért kelt el a ritka Gandhi-portré

Itt az első kislemez Ronnie Wood válogatásalbumáról

87 év után kelt el II. Erzsébet esküvői tortájának egy szelete - meg fogják enni

Dolly Parton visszatér Vegasba – de a stúdióba nem

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő