Rick Davies, a brit Supertramp együttes társalapítója és énekese, 81 éves korában elhunyt – jelentette a Press Association Media/DPA. “A Goodbye Stranger, a Breakfast in America és a The Logical Song című slágerekről is ismert zenész, a rákkal folytatott küzdelem után hunyt el” – áll az együttes közleményében.

„Társszerzőként, partnerével, Roger Hodgsonnal együtt ő volt a hang és a zongorajáték a Supertramp legikonikusabb dalai mögött, kitörölhetetlen nyomot hagyva a rockzene történetében. Hangja és egyedülálló játéka formálta a zenekar hangzását” – áll az együttes honlapján közzétett közleményben.
„A színpadon kívül Rick a melegségéről, kitartásáról és felesége, Sue iránti odaadásáról volt ismert, akivel több mint öt évtizedet töltöttek együtt. Miután komoly egészségügyi problémákkal kellett szembenéznie, amelyek megakadályozták abban, hogy tovább turnézzon a Supertramppel, otthonában élvezte a zenélést barátaival. Rick zenéje és öröksége továbbra is sokakat inspirál, és bizonyítéka annak, hogy a nagy dalok sosem halnak meg, hanem tovább élnek” – fogalmaztak a zenésztársak.

Rick Davies 1944-ben született Swindonban. Zene iránti szeretete már gyermekkorában kezdődött, amikor meghallotta Gene Krupa Drummin’ Man című számát – ez gyújtotta fel benne a szenvedélyt a jazz, a blues és a rock and roll iránt.
Davies és Hodgson által alapított zenekar 1969-ben vette fel a Supertramp nevet. Bár a felállás az évek során többször változott, a Supertramp 1973 és 1983 között volt a legnépszerűbb, amikor Davies és Hodgson Dougie Thomson basszusgitárossal, Bob Siebenberg dobossal és John Helliwell szaxofonossal játszott a zenekarban.

Ebben az időszakban adták ki az áttörést jelentő albumukat, majd 1979-ben a legsikeresebb, Breakfast in America című lemezüket, rajta olyan slágerekkel, mint a The Logical Song, a Breakfast in America, a Goodbye Stranger és a Take the Long Way Home.

Hodgson 1983-ban kilépett a zenekarból, és szólóalbumokat adott ki, míg Davies végül a Supertramp teljes története során az egyetlen állandó tag maradt.

Fotó:  Brill/ullstein bild via Getty Images

Elhunyt a Supertramp társalapítója és énekese

175 éve született "nemzet csalogánya"

Julie Andrews a kreatív művészeti Emmy-díjak nyertesei között

Boban Marković, Margaret Island, bordalnokok és szüreti felvonulás a Pécsi Napokon

A legígéretesebb fiatal színésznek járó díjat nyerte el Velencében Enyedi Ildikó filmjének szereplője

A nagy „túlélő”, Gloria Gaynor 82 éves

Már 37 éve: "...And Justice For All"

66 évvel ezelőtt adták el az első Barbie-babát

A lányok már több mint négy évtizede csak mókázni akarnak

Újar kiadja "visszatérés" albumát a Blondie

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő