Az EGOT-díjas – Emmy-, Grammy-, Oscar-, Tony-díj birtokos – színész az 1977-es Egy új remény című Csillagok háborúja-film óta kölcsönözte hangját a fekete köpenyes antagonistának. Az ő hangján szólalt meg Mufasa is, az Oroszlánkirályban. James Earl Jones 93 évesen, családja körében ment el meg hétfőn.

Életének 93. évében elhunyt James Earl Jones amerikai színész – erősítette meg a Fox News. Jones a Csillagok háborúja-filmekben adta Darth Vader hangját, emellett olyan filmklasszikusokban szerepelt, mint az Amerikába jöttem, a Baseball álmok vagy a Vadászat a Vörös Októberre és cameozott az Agymenők című sorozatban is.

A színpad és a filmvászon sztárja „ hétfőn reggel hunyt el a New York-i Dutchess megyében lévő otthonában, családja körében” – osztotta meg képviselője a lapnak.

Jones egyike azon kevés sztárnak, aki karrierje során kiérdemelte az áhított EGOT státuszt, ami azt jelenti, hogy elnyerte az Emmy-, a Grammy-, az Oscar- és a Tony-díjat is. Oscar életműdíja mellett összesen két Primetime Emmy-díjat, egy Grammy-díjat és három Tony-díjat kapott.

Kevin Costner, aki a Baseball álmokban játszott vele együtt, hétfő délután a közösségi oldalán búcsúzott kollégájától:

„Most hallottam a hírt James Earl Jones haláláról. Az a dübörgő hang. Az a csendes erő. A kedvesség, amit sugárzott. Annyi mindent lehet mondani az örökségéről, úgyhogy csak annyit mondok, hogy mennyire hálás vagyok, hogy a Baseball álmok is a részese lehetett. Nyugodj békében, barátom.”

Karrierje az 50-es évek elején a világot jelentő deszkákon kezdődött, és olyan szerepekkel érdemelte ki az egyik legjobb Shakespeare-színész státuszát, mint az Othello és a Lear király, de játszotta Oberont a Szentivánéji álomban és Claudiust a Hamletben.

Jones filmes debütálása Stanley Kubrick Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni című 1964-es filmjében volt, amit közel 200 további film- és sorozatszerep követett. Az viszont tagadhatatlan, hogy szinkronszínészi pályáján szintén maradandót alkotott.

Legkiemelkedőbb szerepében, Darth Vader hangjaként, George Lucas 1977-es Csillagok háborúja című űreposzában, az Egy új reményben tűnt fel. De az ő hangján szólalt meg Vader az 1980-as Birodalom visszavág és az 1983-ban a Jedi visszatérben is.

A főgonoszból Jones 1994-ben váltott át az apafigura archetipikus figurájává, amikor Az oroszlánkirályban Mufasának kölcsönözte dübörgő hangját. 2019-ben ő volt az egyetlen, aki visszatért eredeti hangként Jon Favreau élőszereplős remake-jében.

A színésznél még a 90-es években 2-es típusú cukorbetegséget diagnosztizáltak, amiről először 2016-ban egy talkshow-ban beszélt.

Jones karrierje nem véletlenül tartott több mint 50 évig, egyszerűen imádott színész lenni:

„Bármit szívesen játszom, ami lehetőséget ad arra, hogy megismerjem azokat az embereket, akik különböznek tőlem” – mondta egyszer a People magazinnak.

Forrás: Fox News/Híradó.hu

Fotó: Jim Spellman/Getty Images

46 évvel ezelőtt Stingék ha nem is a fellegekben, de a Holdon „jártak”

24 éve a U2 egyik emblematikus albuma felért a Billboard csúcsára

Több mint fél évszázaddal ezelőtt debütált az amerikai slágerlistán a Led Zeppelin

39 éve Mikuláskor a Europe vezette a slágerlistát Nagy-Britanniában

A régi áron ehetünk halat karácsonykor

Januárban érkezik a „Station to Station” limitált, jubileumi kiadása

Ma lenne 93 éves Little Richard

Szűcs Gabi ünnepi koncertturnéra indult

Tervezzük meg könnyedén az ünnepi menüt – itt a Maradék nélkül adagkalkulátor!

54 éve ütött ki a tűz, amelynek lángjaiból a rocktörténet egyik klasszikusa született

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő