1957. január 16-án Liverpoolbna megnyílt a Cavern nevű klub, amely otthont adott a The Beatles elő fellépésének és ahonnan a zenekar elindult a hírnév felé. Immár 24 éve, 2001. óta ezen a napon tartják a Beatles világnapot.

A The Beatles kétségkívül a modern zenei világ egyik legnagyobb hatású zenekara – a mai könnyűzene úttörői. 12 stúdióalbumot, 13 EP-t és 22 kislemezt adtak ki, amelyekből 1,3 milliárd példányt adtak el. 2004-ben a Rolling Stones magazin az első helyre rangsorolta a zenekart minden idők legjobb előadói között.

Az együttes 1970-ben, a „Let It Be” című albumuk megjelenését követően feloszlott és a Beatles tagja szólókarrierjükre koncentráltak. Sajnos John Lennon 1980-as meggyilkolása és George Harrison 2001-es halála után, amelyet tüdőrák okozott, ma már csak Paul McCartney és Ringo Starr zenéjét élvezhetjük.  Ők azonban fáradhatatlanul alkotnak tovább – dalokat írnak, lemezeket adnak ki és  koncerteznek.

A Batles rajongók azonban nem csak a mai napon tisztelegnek kedvenceik előtt. Június 25-én tartják a „Global Beatles Day”-t, annak a napnak az emlékére, amikor 1964-ben a liverpooli négyes a BBC stúdiójában vendégeskedett és előadta az „All You Need is Love” című slágerét, az “Our World” keretében, amely az első televíziós műsor volt, amelyet élőben közvetítettek műholdon keresztül. Az első „Globális Beatles Napot” 2009-ben tartották, egy rajongó Faith Kohen kezdeményezésére.

A másik dátum, amelyen a Beatles előtt tisztelegnek a rajongók, július 10.  – a nap, amikor a gombafejűek 1964-ben visszatértek az amerikai turnéjukról Liverpoolba, hogy bemutassák az “A Hard Day”s Night” című albumukat, amely a zenekar karrierjének egyik mérföldköve. Július 10-nek leginkább a liverpooli és hamburgi Beatles Beatles rajongók körében van nagy kultusza.

Fotó: Michael Ochs Archives/Getty Images

XIV. Leó pápa elárulta melyik a négy kedvenc filmje

38 éve George Michael szólóban is bevette a brit albumlistát

Különleges tárlat idézi meg Michael Jackson budapesti látogatását

Visszavonul a rockzene egyik legendája

57 éve bukkant fel a sárga tengeralattjáró az óceán túlpartján

Sonny & Cher közel fél évszázaddal ezelőtt utoljára állt együtt színpadra

Ma van a kedvesség világnapja

181 éve hivatalos a magyar nyelv Magyarországon

Törőcsik Marira emlékeznek a Nemzeti Színházban

41 éves Madonna első listavezető albuma

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő