Mások mellett George Gershwin és Ira Gershwin művit adja elő népszerű énekesek közreműködésével, Ella Fitzgerald és Louis Armstrong slágereinek szimfonikus hangszerelésével a Pannon Filharmonikusok zenekar február 14-én és 15-én Pécsen, valamint 18-án Budapesten, a Müpában.

négy crossover koncertet ad az együttes a farsangi szezonban: Valentin napon február 14-én és 15-én – összesen három alkalommal – Pécsen a Kodály Központban, míg 18-án Budapesten a Müpában csendülnek fel Ella Fitzgerald és Louis Armstrong slágerei – áll a zenekar közleményében.

Az esteken a magyar zenei élet kimagasló alakjai lépnek fel, így – mások mellett – színpadra áll a Liszt Ferenc-, eMeRTon- és Fonogram-díjas Fekete-Kovács Kornél jazztrombitás, valamint olyan énekesek, mint Veres Mónika Nika, Pocsai Kriszta és Farkas Gábriel, míg a szimfonikus hangszerelés Vass András munkáját dicséri, dirigálni pedig a Grammy-díj várományos Illényi Péter fog.
Vass András állandó karmesternek köszönheti a zenekar, hogy utat talált a jazz és könnyűzenei slágerekhez. A dirigens-zeneszerző nem csupán átírja a könnyűzenei alapot nagyzenekarra, hanem a barokk zene, a jazz és a klasszikusok közös nyelvét alkotja meg évről.

Vass Andrást idézve a közleményben kiemelték: számos olyan felvétel van, ahol Ella Fitzgerald és Louis Armstrong duetteket énekel, de csak jazztrió kíséret érhető el. Ezeket át kellett dolgozni nagyzenekarra. Mivel gazdag a zene, sokféleképpen megformálható, megfogalmazható, és átdolgozható – vélekedett az estek hangszerelője.

Louis Armstrongot, a legendás jazztrombitást hazánk ma élő legkiválóbb jazztrombitása, Fekete-Kovács Kornél idézi meg, akivel a PFZ számos projektben dolgozott már együtt a közös lemez kiadásától a crossover együttműködésekig.

Forrás: MTI

Fotó: Phil Stern/Gilles Petard/Redferns/Getty Images

XIV. Leó is kihagyja a pápai lakosztályt

Fél százados a The Beatles az egyik legmeghatározóbb slágere

A Blondie 46 éve várja a hívásunkat

„Fantasztikus lehetett volna. A Beatles-t elviszi a rendőrség” – 57 éve adta zenetörténeti koncertjét a Beatles

Phil Collins 75!

Több mint fél évszázaddal ezelőtt koncertezett először a Kiss

Tavaly is imádtuk a Balatont

Gutenberg 36 soros Bibliájának töredékét azonosították a nemzeti könyvtárban

Miért nem érez mindenki örömöt zenehallgatás közben?

A The Beatles az amerikai kislemezlista listavezető rekordere

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő