John Ashton, aki a kemény, de szerethető Taggart őrmestert alakította múlt csütörtökön hunyt el,  76 éves korában Fort Collinsban, Colorado államban – közölte a családja, a menedzserén keresztül vasárnap. A halál okát nem hozták nyilvánosságra.

 

John Ashton több mint 50 évig tartó karrierje során számos televíziós sorozatban és filmben szerepelt, köztük az 1988-as Éjszakai rohanás című akcióvígjátékban, amelyben Robert de Niró oldalán játszott, a Világverőkben, és Ben Affleck első rendezésében, a 2007-es Hideg nyomon  című bűnügyi filmdrámában is szerepelt.

Ashton azonban leginkább a Beverly Hills-i zsaru négy filmjében alakított szerepéről ismert, amelyek közül az elsőt 1984-ban mutátták be. Ő játszotta Taggart őrmestert.  Axel Foley-val, vagyis Eddie Murphy-vel, és Billy Rosewood nyomozóval , akit Judge Reinhold játszott ők alkottálk a kultfilm híres trióját. Ashtont legutóbb idén láthattuk, a Beverly Hills-i zsaru 4-ben.

 

Elvis 66 éve csinált amerikai slágert egy olasz klasszikusból a brit slágerlistán

Az „Én vagyok Rocky” című film elmeséli hogyan küzdött meg a fiatal Sylvester Stallone a főhőse szerepéért

Az a-ha énekese új kislemez és videó – „If I Ever See Your Face Again”

Vitatott árverésen kelt el George Michael „Faith” című videóklipjében használt gitárja

Beatles nagyzenekari hangszerelésben: újra kiadják a producer lemezeit

Koszorúk és mécsesek

A Bohemian Rhapsody több mint fél évszázaddal ezelőtt kezdte meg máig tartó diadalútját

A tökfaragók Picassója negyven éves pályafutását ünnepli

Újra megjelent a Van Halen tizenkettedik stúdióalbuma

Premierdátumot kapott a Fleetwood Mac első hivatalos dokumentumfilmje

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő