A Hogyan tudnék élni nélküled? olvasópróbájával indult a megújult Erkel 2026-os éve. A Demjén Ferenc dalainak felhasználásával készült film musicalváltozata februártól kerül az Erkel Színház színpadára. A szereposztásban a színház csapatának tagjai mellett feltűnnek a film egyes szereplői is – persze köztük nagy az átfedés, és többen most debütálnak a musicalszínházban.

„Ez a pillanat is elérkezett” – kezdte a Hogyan tudnék élni nélküled? olvasópróbáját Szente Vajk, az Erkel Színház vezetője, aki elmesélte, hogy már az Erkel indulásakor úgy gondolta, hogy a Demjén Ferenc generációkon átívelő örökbecsű dalaira épülő zenés vígjáték a musicalszínházként megújult Erkel színpadán is életre kelhet.

„Amikor megnéztem a filmet, már éreztem, hogy valószínűleg jól fog működni színházban is” – mondta Szente Vajk. „Alig jelent meg a mozikban, amikor elkezdtük az első egyeztetést a film producerével, Kirády Attilával. Az Erkel színház első időszakában pedig már el is döntöttük, hogy 2026-ban színpadra kerül a musical” – tette hozzá.

A rendező az olvasópróbán elmondta, hogy a történet maga egy életfázisváltásról szól. „Viszonylag fiatalon meghozzuk az életünket meghatározó döntéseket és azt is eldöntjük, milyen emberekké szeretnénk válni. A szerelem azonban olyan erőként jelenik meg, ami gyökeresen megváltoztatja a terveinket. A kérdés az, mi történik a kitalált életünkkel, ha teret engedünk az érzelmeknek.”

Bár a musicalt csak február közepétől láthatjuk a színházban, a darab máris színháztörténelmet írt: soha egyetlen magyar színházi jegyértékesítés nem ért el ekkora sikert, nem volt még ekkora roham egyetlen előadás jegyeiért sem.

Természetesen már a szereposztásról is vannak hírek:

De most álljon itt a teljes szereplő és alkotógárda:

Gergő: Ember Márk
Eszter: Törőcsik Franciska/Kovács Gyopár
Gábor: Marics Péter/Veréb Tamás
Kata: Tóth Angelika
Major Márton: Brasch Bence
Csabi: Kirády Marcell
Betti: Kovács Harmat
Eszter apja: Szabó P. Szilveszter
Eszter anyja: Vásári Mónika
Major Lili: Csobot Adél
Novai Balázs: Fehér Tibor/Puskás-Dallos Péter
Major Döme: Cseh Dávid Péter
Rita: Pásztor Virág
Ádám: Bede-Fazekas Máté
Major Luca: Bernáth Nina/Kápolnási Maia Elinor
és
a jelenkori Gergő szerepében: Feke Pál
a jelenkori Eszter szerepében: Auksz Éva

Díszlettervező: Rákay Tamás
Jelmeztervező: Kovács Yvette Alida
Koreográfus: Túri Lajos Péter
Rendező: Szente Vajk

A szövegkönyvet Kirády Attila ötletéből, Goda Krisztina és Kormos Anett forgatókönyve alapján Szente Vajk és Galambos Attila írta.

 

Fotó:  Kaszner Nikolett

Februárban érkezik a sikerfilm musicalváltozata az Erkelbe

Ma van a „KÖSZÖNÖM” szó világnapja

Az Imagine 45 éve hódította meg a brit slágerlistát

Isten éltesse Sir Rod Stewartot!

Az Imagine 45 éve hódította meg a brit slágerlistát

51 évvel ezelőtt kezdődtek a Pink Floyd mesterműve, a "Wish You Were Here" felvételei

A rockzene egyik legjelentősebb gitárosa ma 82 éves

50 éve állt a brit slágerlista élére a Queen egyik emblematikus slágere

Ma lenne 78 éves Ziggy Stardust – azaz Dawid Bowie

A biztonságos jégre még várni kell a Balatonon

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő