Jennifer Lawrence és Emma Stone lesznek a producerei annak az új filmnek, amelyet a világ leghíresebb disznó-divája, Miss Röfi ihletett.

„Nem tudom, be szabad-e már jelentenem, de… mégis megteszem – Emma Stone-nal együtt filmet készítünk Miss Röfiről” – osztotta meg először a hírt Lawrence egy podcastban.
Elmondása szerint a forgatókönyvet Cole Escola amerikai színész és drámaíró írja, aki a Broadway-siker Oh, Mary! szerzőjeként ismert.
„Lehet, hogy ez lesz az első alkalom, hogy Emmával együtt szereplünk egy filmben – kicsit szomorú, hogy eddig ez még nem történt meg” – tette hozzá a színésznő – aki Stone-nal közösen a filmnél a produceri feladatokat is ellátja.
Jennifer Lawrence azt is elárulta, hogy az ötlet a pandémia alatti lezárások idején született, amikor egy barátjával azon viccelődött, mi történne, ha Miss Röfi a „cancel” kultúra áldozatává válna. ( a „cancel”-jelenség rendszerszintű, társadalmi formája, amikor valakit kollektívan elutasítanak, gyakran a közösségi médiában a szerk.)
„Nem ez lesz a film cselekménye, de innen indult az egész” – magyarázta a színésznő, hozzátéve, hogy Miss Röfi az ő szemében egy „feminista ikonként”.
Lawrence szerint Emma Stone „a nagyobb Muppet-rajongó” kettejük közül, míg ő inkább „az ötletgazda”.
Miss Röfi először az 1970-es években tűnt fel a The Muppet Show-ban, ahol hamarosan Breki vált a reflektorfényben. Szellemes megjegyzései, kifogástalan stílusa és a híres békával folytatott viharos szerelmi története tette világhírűvé.
A jövő év különleges lesz a Muppet-univerzum számára: a The Muppet Show 50. évfordulóját egy ünnepi epizóddal ünneplik, amelyben Sabrina Carpenter popsztár is szerepel majd.
Fotó: Matthew Eisman/Getty Images