A Nemzeti Filmintézet, az NFI gyártási támogatásával folytatódhat a Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés vígjáték Törőcsik Franciska és Ember Márk főszereplésével – derül ki az NFI tájékoztatójából.

A  Hogyan tudnék élni nélküled? 2 – amelynek munkacíme Mindig ugyanúgy –  gyártására 1,3 milliárd forint támogatást szavazott meg az NFI Filmszakmai Döntőbizottsága.

A Hogyan tudnék élni nélküled? 2 története az első rész folytatása lesz, ami pár évvel később játszódik. A film forgatása augusztusban kezdődik és várhatóan 2026-ban kerül majd a mozikba.
A Kirády Attila producer vezetésévél Goda Krisztina és Kormos Anett forgatókönyvéből, ezúttal Dyga Zsombor rendezésében készülő filmben Törőcsik Franciska és Ember Márk mellett Márkus Luca, Marics Peti, Kovács Harmat, Kirády Marcell, Trill Beatrix lesz látható a legjobb Demjén-slágerek kíséretében – áll a közleményben.

A Hogyan tudnék élni nélküled? minden nézettségi rekordot megdöntött, 31 hete van műsoron, és a rendszerváltás utáni legnézettebb magyar film lett a hazai mozikban. A nézettség rekord mellé bevétel rekord is társult: csak a magyarországi mozijegyeladásból befolyt bevétel eddig több mint 2 milliárd forint volt. A film külföldi moziforgalmazásban is látható, és hátra vannak még a tévé- és streamingbevételek – fűzték hozzá.

Az 1994-ben játszódó film egy felejthetetlen nyári balatoni történetet mesél el, a film zenéjéről Demjén Ferenc csapata – Menyhárt János zenei producer, Subecz Tamás zenei rendező és Rózsa István, a Demjén menedzsment vezetője – gondoskodott – áll a közleményben.

Forrás: MTI

Még metálosabb hangzást kap az Iron Maiden

Közel négy évtizede a Police először és utoljára abevette az amerikai slágerlistát

79 éves lenne Bon Scott

Hat évtizedes a sláger, amely elindította Cher karrierjét

Idén is szavazhatunk az év madarára

A vihar még koránt sem vonult el - erre figyeljünk!

Dokumentumfilm készül Olivia Newton-Johnról

Az István, a király koncertváltozatát mutatják be a csíksomlyói nyeregben

Folytatást kap a Hogyan tudnék élni nélküled?

A reggae jelenlegi sztárjai mellett egy igazi legenda is ékezik az idei LB27 Reggae Campre

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő