Hallgassa ma is, 10 és 18 óra között a Retro Rádiót, játsszon velünk és lepje meg kedvenc hölgyét – anyukáját, nagymamáját, barátnőjét, feleségét, húgát, nővérét, kolléganőjét, szomszédasszonyát – egy ajándékcsomaggal, amely a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar filmhez köthető relikviákat rejt!

 

A Demjén Ferenc slágereivel teletűzdelt vígjáték, a Hogyan tudnék élni nélküled? decemberi premierje óta maga is igazi sláger lett – mára már több mint 700 000-en látták.

A film nem csak a zenéjével, de a „szövegével” is belopta magát a nézők szívébe. A Hogyan tudnék élni nélküled? legikonikusabb jeleneteinek idézeteit pedig azóta írásban is megörökítették, mégpedig vászontáskán és bögrén, ami – a film alkotói, illetve szereplői által dedikált plakát, és a film logójával díszített póló mellett – része annak az ajándékcsomagnak, amit március 6-án megnyerhet a Retro Rádióban, hogy meglepje vele kedvenc nőismerősét!

Nem kell mást tennie, csak hallgassa március 6-án is, 10 és 18 óra között a Retro Rádiót, ha meghallja a játékfelhívást, telefonáljon tízedikként! Ha tudja melyik dal előtt szólalt meg a játékszignál, akkor öné lehet a Hogyan tudnék élni nélküled? filmes ajándékcsomag.

10 album, amely 2025-ben 50 éves

A Király után kapta a nevét Keith Richards legkisebb unokája

Isten éltesse David Gilmourt!

Hangolódjon nőnapra a Retro Rádióval!

Ingyenes tárlatvezetések és palotaséták is várják az érdeklődőket a PIM-ben március 15-én

Vigyázzunk a sünökre!

Ukrajnában, ingyenes koncerttel indítja európai turnéját Neil Young

Ezért fog működni az új Csupasz pisztoly

Kezdődik a nagyböjt

Kevesebben voltak kíváncsiak az idei Oscar-gálára

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő