Tisztítási munkák miatt felállványozták a Sixtus-kápolnát, és ezért körülbelül három hónapig nem lesz látható Michelangelo Utolsó ítélet című freskója – közölte a Vatikán.

A látogatók továbbra is a Vatikáni Múzeumon keresztül jutnak be a Sixtus-kápolnába. Májusig azonban nem lesz látható a kápolna oltárfalát díszítő freskó a maga valójában, a látogatók a freskó nagy felbontású reprodukciójában gyönyörködhetnek az állványokat elfedő vásznon – olvasható a közleményben.

Barbara Jatta, a Vatikáni Múzeum igazgatója közölte, hogy rendkívüli restaurálásról, pontosabban tisztításról van szó. Emlékeztetett, hogy utoljára 1994-ben restaurálták Michelangelo remekművét.

A Vatikánváros Kormányzósága és a Vatikáni Múzeum közös restaurátorcsapatát vezető Paolo Violini elmondta, hogy az utóbbi több mint harminc év alatt szabad szemmel nem látható, fehér színű mikronszemcsék ülepedtek le a freskón. Eltávolításukkal az Utolsó ítélet színei élénkebbek, fényesebbek lesznek.

Az 1536 és 1541 között készült freskó 180 négyzetmétert fed le, és több mint 390 alakot ábrázol.

A restaurálás a Vatikáni Múzeum műkincseinek karbantartását 1982 óta támogató mecénásszervezet finanszírozásával valósul meg.

Forrás: MTI

Fotó: Getty Images

Három hónapig nem lesz látható az Utolsó ítélet a Sixtus-kápolnában

Születésnapi válogatásalbummal jelentkezett Phil Collins

DR BRS és Radics Gigi új hangon szólaltatja meg Zámbó Jimmy ikonikus slágerét

Február végéig érdemes kihelyezni a méhecskehoteleket

100 éves lenne a Fekete Párduc

Közel fél évszázaddal ezelőtt jelent meg a Fleetwood Mac korszakalkotó albuma

„Zene nélkül mit érek én?” - ma ünnepelné a születésnapját Máté Péter

Alice Cooper 78!

A Led Zeppelin albuma 56 éve dupla №1 lett

Itt vannak az első képkockák a Beatlesről szóló filmsorozatból

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő