Elindultak a BKV ünnepi fényvillamosai és fénybuszaipéntek késő délután, a fényflottát Karácsony Gergely főpolgármester indította útjára a Hungária Kocsiszínből, amely elé sok érdeklődő család érkezett. A BKV az ünnepvárás alkalmából a feldíszitett járművekkel kíván örömet szerezni a budapestieknek és a fővárosba látogatóknak. A fényflotta január 7-ig közlekedik a fővárosban.

Az ünnepi fénybe öltöztetett járművek előtt Karácsony Gergely arról beszélt, talán Budapest a leginkább villamosbarát város, hiszen nincs még egy olyan nagyváros a világon, ahol ilyen nagy mértékben szolgálná az ott közlekedőket a villamosok – hozzátette, hogy szeretnénk a korábban működő, de megszüntetett villamoshálózatot visszaépíteni.

A főpolgármester elmondta, azért tartja csodálatos dolognak a fényflottát, mert a járművek feldíszítése alulról jövő kezdeményezés. Mint fogalmazott, “különösen kedves ajándék ez a városnak”, hiszen tudja, hogy a BKV dolgozói mennyi önkéntes munkát tesznek bele a díszítésbe.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója elmondta, a gazdasági válság miatt 2022-ben nem indították el a fényflottát. A társaság azonban takarékoskodással nagyságrendileg hárommilliárd forintot spórolt meg, és ennek is köszönhető, hogy idén el tudják indítani a feldíszített villamosokat és buszokat. Bolla Tibor elérulta, hogy a fényflotta járművein több mint öt kilométer LED-fényfűzér van, ezeken 140 ezer LED-izzó található. Továbbá egy utas jóvoltából 150 horgolt díszt is elhelyeztek Budapest 150. születésnapja alkalmából .
A fényflottát két busz és hat villamos, továbbá a december 10-én a fogaskerekű vonalán induló feldíszitett jármű alkotja.
Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, az első ünnepi fényvillamos tizennégy évvel ezelőtt indult el a Jászai Mari térről, és a 2-es vonalon közlekedett.

A fényflotta “zászlóshajója”, a 2009 óta közlekedő klasszikus fényvillamos, a Ganz UV mellett kültéri LED-szalagok, füzérek kerültek egy KCSV-7, egy TW6000 (Hannoveri), egy T5C5K2 (Tátra), egy ICS (Ganz-csuklós) és egy Combino villamosra, valamint egy szóló és egy csuklós Mercedes-Benz Conecto autóbuszra.
A járműveket több mint százan díszítették az elmúlt hetekben a kocsiszínekben és a buszgarázsban.
Mint olvasható, a KCSV-7, a Tátra és a Ganz-csuklós villamosokon ünnepi fényt kaptak az áramszedők is. Több jármű belső terébe is díszítés került.
Idén először két busz is ünnepi fénybe öltözött: a matricák mellé kültéri, vízmentes 24 Volt tápfeszültségű LED-szalag került egy szóló és egy csuklós Mercedes-Benz Conecto autóbuszra.

A fényflotta szinte az egész várost behálózza, a járműveken normál díjszabással, érvényes menetjeggyel lehet utazni.
Az ünnepi járatok menetrendje a bkk.hu/utazasi-informaciok/kozossegi-kozlekedes/unnepijaratok/ oldalon találhatók.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Lakatos Péter

10 album, amely 2025-ben 50 éves

Chris Rea ismét kiadja a legjobb felvételeit

C. C. Catch remasterelt vinyllel ünnepel

A Puskás Múzeumnál lesz a budapesti panorámabuszok 10-es megállója

Több mint négy évtizede volt Tina Turner nagy visszatérése

Mike Oldfild ismét kiadta első album újrakiadott változatát

38 éves a U2 első nagy amerikai sikere

Pünkösdi Örökség Ünnepet rendez a szentendrei Skanzen

Pamela Andersonnak nehezen ment a fapofa a Csupasz pisztolyban

Több mint fél évszázada a "Dark Side of The Moon" kötötte össze a brit és az amerikai slágerlistát

43 éve szállt be a ringbe a Rocky III-al a Surviver

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő