A Nemzeti Színházban mutatja be a Hobo Rádió című új albumát Földes László Hobo, november 17-én. A lemezen tizenhat vadonatúj dal mellett egy Rolling Stones feldolgozás, a Satisfaction is helyet kapott – közölték a koncert szervezői.

A lemez első felében vidámabb számok kaptak helyet, amelyek közül néhányat az énekes-dalszerző nemrégiben bemutatott már Az utcazenész című önálló estjén. Az album második felében komoly hangvételű dalok szólalnak meg.

“Az előadás egy hosszú, nehéz, fájdalmas és mégis szép utat próbál megjeleníteni. A régebbi idők és dalok mellett azt is felmutatja majd, hová jutottam, hol tartok most” – idézi a közlemény a művészt, aki hozzáteszi, “a vicces és gunyoros visszaemlékezések, az emberi természet rohamos romlása, a fájdalmas veszteségek mellett az ezeknél sokkal fontosabb dolgok, a szerelem, a szeretet, a hűség, a hazaszeretet dalai is elhangzanak majd”.

Hobo jelenlegi együttesének tagjai közül a gitáros Kiss Zoltán, a billentyűs Nemes Zoltán és a basszusgitáros György Attila is szerepel a zeneszerzők között. Hozzájuk csatlakozott hét szám erejéig Madarász Gábor, aki legutóbb a Circus Hungaricus című lemezen dolgozott együtt alkotótársként Hobóval, és aki a lemezbemutató koncerten is fellép majd.
A Hobo Rádió című albumot november 16-án, csütörtökön 17 órától dedikálja a szerző az MG Records lemezboltban.

Forrás: MTI

Fotó: Flickr.com/photoreti

Több mint fél évszázada mutatták be a tengerentúlon a Th Who opere-filmjét

A 40 év feletti magyarok körében meghatározó probléma a magány

Egyszerre érkezik a Michael Jackson film és a produkció zenei albuma

Brian May bemutatta, milyen kincseket rejt a Queen Queen II gyűjtői kiadása

A The Ramones 24 éve lett a Rock and Roll Hall of Fame tagja

Közel hat évtizede adták ki az első válogatásalbumot

A „Jump” 42 éve ugrott a slágerlisták élére

58 éves a "(Sittin' On) The Dock of the Bay" szomorú sikere

David Gilmouré a világ legdrágább gitárja

Alice Cooper az életéről mesél

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő