Szombaton  kezdődik a csillagászati tél, a napforduló 10 óra 20 perckor lesz.

Ma “fordul” meg a Nap, amikor a Föld forgástengelye a legnagyobb szögben “hajlik el” a Nap sugaraitól.
Az északi féltekén a téli napfordulóig a Nap északról délre halad, utána pedig délről észak felé kezd mozogni, és az év legrövidebb nappalát, következésképpen a leghosszabb éjszakát adja .
A téli napforduló az északi féltekén december 21-én van, esetenként 22-én, míg a déli féltekén június 21-én, esetenként 22-én vagy 20-án.

A téli napforduló – amely után a nappalok fokozatosan egyre hosszabbak lesznek –  az északi féltekén a csillagászati tél kezdetét jelenti, a legtöbb kultúrában több ősi népi szokás kapcsolódik hozzá, és ünnepségek kísérik.

Fotó: Pxhere

Még metálosabb hangzást kap az Iron Maiden

Közel négy évtizede a Police először és utoljára abevette az amerikai slágerlistát

79 éves lenne Bon Scott

Hat évtizedes a sláger, amely elindította Cher karrierjét

Idén is szavazhatunk az év madarára

A vihar még koránt sem vonult el - erre figyeljünk!

Dokumentumfilm készül Olivia Newton-Johnról

Az István, a király koncertváltozatát mutatják be a csíksomlyói nyeregben

Folytatást kap a Hogyan tudnék élni nélküled?

A reggae jelenlegi sztárjai mellett egy igazi legenda is ékezik az idei LB27 Reggae Campre

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő