Nyolcadik alkalommal válogatott be a Nemzeti Filmintézet (NFI) által restaurált magyar filmklasszikust a cannes-i filmfesztivál Cannes Classics elnevezésű hivatalos programja, amelybe idén Szabó István A napfény íze című filmje kapott meghívást.

A magyar rendező előtt – akinek filmjei ötször szerepeltek a fesztivál versenyprogramjában, aki 1985-ben elnyerte a Zsűri díját (Redl ezredes) és 1986-ban a zsűri tagja volt – A napfény íze közelmúltban restaurált verziójának vetítésével tiszteleg Cannes – olvasható a szervezők közleményében.

A világsztárokkal forgatott A napfény íze tavaly volt 25 éves. A cannes-i premieren személyesen vesz részt Szabó István és Robert Lantos producer.
Jancsó Miklós Szegénylegények, Makk Károly Szerelem, Fábri Zoltán Körhinta, Bacsó Péter A tanú, Sára Sándor Feldobott kő, Mészáros Márta Napló gyermekeimnek és Elek Judit Sziget a szárazföldön című filmje után immár nyolcadik alkalommal hívott meg magyar filmet a május 13-án kezdődő 78. cannes-i fesztivál az emblematikus klasszikusokat bemutató válogatásába – emlékeztetett közleményében az NFI.

Szabó István magyar-osztrák-kanadai-német koprodukcióban készült műve átfogó vízió a 20. századról, amelyet egy magyar zsidó család történetén keresztül mesél el. A rendező ebben a filmjében is az egyén – a Sonnenschein család tagjainak – nézőpontjából ábrázolja a történelmet. A nagyapa, Ignác, az Osztrák-Magyar Monarchia tisztviselője önmagát feladva igyekszik asszimilálódni. Fia, a vívó olimpiai bajnok Ádám sorsa a fasiszta, unokája, Iván sorsa pedig a kommunista rezsim legsötétebb éveivel fonódik össze. Iván a század végére megtalálja az utat vissza a családi hagyományokhoz.

“Nagyon boldog vagyok, hogy A napfény íze gyönyörű, felújított változata elkészült. De ennek története van, amit nem szeretném, ha elfelejtenénk. A Nemzeti Filmarchívum 1991-ben közgyűjteménnyé vált. Ez segített annak felismerésében, hogy a magyar filmtörténet megmentése a felújításon múlik. A felújítás technikai fejlődése, az archívum munkatársainak szakmai tudásszomja, a digitális technika bevezetése – 2008-ban, a Hyppolit, a lakáj felújításával – lehetőséget adott a régi filmek láthatóvá tételére. De mindehhez a legfontosabb, s a legnehezebb munka egy szemléletváltás volt, a felismerés, hogy az archívum alapvető feladata a magyar filmgyűjtemény életben tartása, láthatóvá tétele. Ennek köszönhető, hogy a magyar film újra látható élvezhető színvonalon például a televíziók műsorán. Nagy öröm számomra, hogy most ezek közé a felújított filmek közé került A napfény íze is, köszönhetően a megőrzött kanadai dub kópiának, az NFI Filmarchívum és Filmlabor munkatársainak, Koltai Lajos munkájának és Robert Lantos producer elkötelezett akaratának” – idézte Szabó Istvánt az NFI közleménye.

A napfény íze operatőre Koltai Lajos, főszereplői olyan nemzetközi sztárok, mint Ralph Fiennes, Jennifer Ehle, Rosemary Harris és Rachel Weisz, producerei András Hámori és Robert Lantos voltak. A film 1999-ben, a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon tartott világpremierjét követően három Európai Filmdíjat nyert, a legjobb forgatókönyv, a legjobb színész és a legjobb operatőr kategóriában, és világszerte látható volt a mozikban.

A film 4K felbontású restaurálása, amelyet Cannes-ban láthat először a közönség, a Nemzeti Filmintézet szakemberei és Koltai Lajos operatőr közreműködésének köszönhetően készülhetett el az elmúlt hónapokban.

A 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált május 13. és 24. között rendezik. A 21 produkciót felvonultató versenyprogramban mások mellett Wes Anderson A föníciai séma, Ari Aster Eddington, Joachim Trier Sentimental Value, Kelly Reichard The Mastermind, Richard Linklater Nouvelle Vague és Lynne Ramsay Die, My Love című filmjét is láthatja a közönség.

Forrás: MTI

Fotó: Getty Images

10 album, amely 2025-ben 50 éves

Júniusban érkezik Barbra Streisandnd világsztárokat felvonultató új lemeze

Óraátállítás 2026-ban?

Idén is lesz Cannes-ban magyar filmklasszikus a restaurált alkotások válogatásában

Megérkezett a remaszterelt „Pink Floyd at Pompeii – MCMLXXII”

A Dirty Dancing 37 éve hódította meg az amerikai slágerlitát

George Lucas végre elmagyarázta, miért beszél Yoda „furcsán”

Több mint 100 programmal várja a látogatókat a Műtárgyak Éjszakája

Európai turnéra indul a Roxette alapítója, az első állomás Budapest

David Lee Roth visszatért!

Matematikával folytatódnak a 2025-ös írásbeli érettségi vizsgák

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő