Koncerteket, mesterkurzusok, szakmai előadások is szerepelnek Magyarország legrégebben működő és egyben az egyik legjelentősebb gitáros rendezvényén, a csütörtökön kezdődő 26. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál programjában.

A fesztivált Pavlovits Dávid gitárművész-zeneszerző alapította 1999-ben. Ő maga több mint harminc országban lépett fel, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Bartók Béla Művészeti Karának docenseként az ország egyik legnépszerűbb és legsikeresebb klasszikus gitár közösségét fogja össze.
A szervezők erős szakmai háttérrel, ösztöndíj programokkal és a fesztivál keretében szervezett fellépési lehetőségekkel támogatják a fiatal művészeket. A rendezvény több mint negyedszázaddal ezelőtti megalapításával a cél nem csak egy hosszan tartó tradíció megalkotása volt, hanem az is, hogy nemzetközileg elismert sztárokat hozzanak el a Szegeden és környezetében élő közönségnek.

Csütörtökön, a fesztivál megnyitóján a művészeti kar koncerttermében színpadra lép a Szeged-Novi Sad gitárzenekar Pavlovits Dávid vezényletével. Hallható majd Beke István, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia gitártanára, illetve a marosvásárhelyi Harmonia Cordis Egyesület elnöke, valamint a Phoet Duo, Bozsóki Gergely (gitár) és Kovács Csilla (zongora).

Pénteken a gitárvirtuózok estjén Csáki András, a Zeneakadémia docense mellett a Darmstadtból érkező Tilman Hoppstock szuggesztív és virtuóz játékát hallhatják a vendégek.

A szombati gálaesten a tizenötnél is több nemzetközi klasszikus gitárversenyt megnyerő, lengyel Marcin Dylla és a Perlita de Hungría flamenco duó – Girán Péter (gitár) és Kóródi Gyöngyvér (ének) – szenvedélyes produkciójában gyönyörködhet a közönség.

A hagyományokhoz híven a fesztivál során mesterkurzusokat is szerveznek: idén a szlovén Adam Marectől és Bozóki Andreától tanulhatnak a résztvevők, a kínai Li Csouko (Li Zhuoge) a tajcsi és a zenélés kapcsolatáról, Majer Attila pedig az Alexander-technikáról tart előadást.

Forrás: MTI

Fotó: Getty Images

37 éve először adtak át heavy metal kategóriában Grammy-díjat

Phil Collins bemutatkozó albuma 45 éve meghódította a brit slágerlistát

Ma van az anyanyelv nemzetközi napja

Ezért játszotta el Michael Jacksont a Pop Királyának unokaöccse

Bakeliten jelent meg a Talk Talk korszakalkotó albuma

61 évvel ezelőtt senki nem tudott megálljt parancsolni a The Supremes-nek

Hófúvás miatt másodfokú riasztás lépett életbe

46 éve nincsen velünk Bon Scott

Hazai legendák is színpadra lépnek a SopronFesten

Ma még csak 69 éves lenne Falco

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő