Gryllus Dániel neve a köztudatban elválaszthatatlanul összefonódott a Kalákával – nem is csoda, hiszen egészen fiatalon, 19 évesen alapította barátaival és öccsével az együttest, melynek tagjai az általános iskolából ismerték egymást. Így kicsit a Lorántffy Zsuzsanna utcai zenei általános iskolának is köszönhetjük a Kaláka létezését, hiszen ott alakult ki „közös zenei anyanyelvük”, melyet több mint ötven éve beszélnek már együtt.

Gryllus Dániel tanult zongorázni és klarinétozni is, de legszívesebben furulyán játszott – ez azonban nem hagyott teret az éneklésnek. Így a ’70-es évek elején megvette élete első citeráját, majd rövidesen védjegyévé vált a citerás éneklés. Ugyan a zene mindig jelen volt az életében, egyetemi tanulmányait egészen más területen végezte: statikusként szerzett diplomát. Sokan nevezték emiatt pályaelhagyónak, ő azonban mindig is inkább pályamegtalálóként hivatkozott magára. Miközben az általa alapított Kaláka egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, az együttestől függetlenül is alkotott: vallásközeli múltjához visszanyúlva Sumonyi Zoltánnal létrehozták a Pál apostol ciklust. A bibliai dalok közül másodikként született meg A hegyi beszéd, amelyhez már Vilmos is csatlakozott, később számos hasonló alkotás követte ezeket. A szakrális dallamokhoz több közel-keleti helyszínen is forgattak videót, bejárták Izraelt és Szíriát. A Gryllus-énekek egyházi körökben is szívélyes fogadtatásra leltek: több református és evangélikus énekeskönyvbe bekerültek, és gyakran csendülnek fel külföldön is.

Édesapjához hasonlóan az idősebbik Gryllus fivér is lelkesen nyomoz ősei után, akik „mind azért voltak, hogy ő legyen” – egészen a 17. századig vezették vissza a szálakat. A családfa ágai mind földrajzilag, mind szakmailag szerteágazóak, egyvalami azonban változatlan: „Legyen az lelkész vagy mérnök, a zene valahogy mindenkinél felbukkan.” Nem meglepő hát, hogy Gryllus Dániel és testvére, Vilmos is továbbvitték a családi hagyományt. Már gyerekkorukban négy szólamban énekeltek otthon, később karrierjük is szorosan összefonódott; mára már az sem éri őket váratlanul, ha gyerekeknek szóló koncertjeiken elhangzik az „Ugye mondtam, hogy kettő van belőlük?!” felkiáltás.

Gryllus Dániel azt vallja, a dallam hordozza a verset. A megzenésített művekre nem újragondolt irodalomként, hanem „belegondolt irodalomként” tekint. Erre az alapkőre épül a Kaláka is, melynek története legalább olyan magával ragadó, mint a Magyar népmesék, melynek zenéjét egy egész ország ismeri fel kezdőakkordjaiból. Gyerekszobai muzsikálásként indult, majd csakhamar olyan neves költők ajánlottak nekik verseket, mint Weöres Sándor vagy Kányádi Sándor. Sőt olyanra is volt példa, hogy egy-egy költő utólag változtatott saját művén, hogy az jobban illeszkedjen az együttes dallamaihoz. Kányádi így vallott róluk: „A Kaláka együttes a Gutenberg óta könyvbe száműzött verset kiszabadítja, hangszalagok fonalára fonja, homéroszi jogaiba helyezi vissza.”

Fotó: Cseke Csilla/MTV/MTVA