Ozzy fia, Jack Osbourne új információkat osztott meg a régóta tervezett, édesapjáról szóló életrajzi filmről, és elárulta azt is, hogy egy „fenomenális színész” kelti majd életre. A film érkezését még 2021-ben jelentették be, mint ahogyan azt is, hogy a produkció a Sötétség Hercege és felesége, egyben menedzsere, Sharon Osbourne történetét meséli el. A forgatókönyvet az Oscar-díjra jelölt Lee Hall jegyzi, akinek a nevéhez az Elton Johnról szóló Rocketman is fűződik.

Tavaly augusztusban, egy hónappal azután, hogy Ozzy tavaly júliusban, 76 éves korában elhunyt, az alkotók jelezték, hogy továbbra is dolgoznak a produkció előkészítésén. Korábban már arról is beszámoltak, hogy az életrajzi filmben a Black Sabbath dalai mellett Ozzy szólókarrierjének zenéi is helyet kapnak.
Jack Osbourne nemrég a Billy Morrison műsorában vendégeskedett a SiriusXM rádióban, ahol további biztató hírekkel szolgált, az egyelőre cím nélküli filmről.
„Jelenleg teljes gőzzel dolgozunk a film előkészületeinek következő szakaszán” – magyarázta, hozzátéve, hogy egy egész estés játékfilmről van szó, amelyet a Sony Studiosszal közösen már körülbelül hat éve fejlesztenek.
„Megvan a kiválasztott színész, de egyelőre nem mondhatok semmit. Annyit elárulhatok, hogy egy fenomenális, valóban fenomenális színészről van szó. Már van rendezőnk, és jelenleg a forgatókönyv új változatán dolgozunk.” – mondta Jack arról, hogy ki alakíthatja a Black Sabbath legendás frontemberét.
A múlt hónapban Sharon Osbourne is megerősítette, hogy elsődleges célja az életrajzi film befejezése.
„Szerződésünk van, és jelenleg azokat az embereket keressük, akikkel együtt dolgozhatunk a filmen” – mondta a Piers Morgan Uncensored című YouTube-műsorban adott interjújában.
Sharon tovább fokozta a találgatásokat azzal kapcsolatban, hogy Ozzy barátja, Yungblud is szóba jöhet a szerepre, miután Morgan felvetette az énekes nevét.
„Egy szót sem mondok. Még nem” – reagált Sharon, láthatóan meglepődve.
Ugyanakkor egyetértett Morgan véleményével, miszerint a főszerepet olyan embernek kell eljátszania, aki „képes megragadni az igazi Ozzyt”.
Yungblud tavaly fellépett a Black Sabbath utolsó koncertjén, ahol egy külön erre az alkalomra készített aranykeresztet ajándékozott Ozzynak. Később feldolgozta a „Changes” című dalt, és az MTV Video Music Awards gálán is tisztelgett Ozzy előtt.
Egy tavaly augusztusi NME-interjúban pedig így fogalmazott: „Ozzy mindig is az én sarkcsillagom volt.”
2022-ben Sharon és Ozzy egyaránt feltűntek Yungblud „Funeral” című dalának videoklipjében.
Az Osbourne család még 2024-ben a The Osbournes Podcast egyik epizódjában is beszélt a készülő életrajzi filmről.
„Mire ez a film elkészül, én már halott leszek… Pedig élni akarok, hogy láthassam, a fenébe is” – mondta akkor Ozzy.„A filmek elkészítése iszonyúan sok időt vesz igénybe. Tényleg nagyon sokat” – tette hozzá Sharon.
Arra a kérdésre, hogy melyik színésznőt látná szívesen saját szerepében, Sharon így válaszolt:
„Florence Pugh-t vagy azt a kislányt a Trónok harcából.”
Ozzy Osbourne szívrohamban hunyt el, mindössze néhány héttel azután, hogy részt vett a Black Sabbath nagyszabású búcsúkoncertjén, a „Back To The Beginning” -n, című a banda szülővárosában, Birminghamben.
Fotó: Larry Busacca/Getty Images