2024. március 5-én az MVM Dome-ban ad koncertet James Blunt, amiről tavaly először a Retro Rádió hallgatóit értesítette! Sőt hallgatóink az elsők közt szerezhettek jegyet a koncertjére, hogy élőben élvezhessék a “Who We Used To Be” című, zseniális új albuma dalat és természetesen a többi nagy slágerét. A turné ma startol a Rennes-ben, Franciaországban.

A “You’re Beautiful” előadója nem először jár Magyarországon: a hazai közönség többször láthatta már az erős színpadi jelenlétéről, romantikus énekstílusáról, egyszerre fülbemászóan dallamos és táncra perdítő számairól ismert világsztárt.

“Nem találok szavakat arra, mennyire izgatott vagyok, hogy 2024-ben újra turnéra indulhatok – mondta James a turné bejelntésekor – Hihetetlenül szórakoztató volt megírni és felvenni az új albumomat. Biztos vagyok benne, hogy néhány új dal mindenkit megmozdít majd. Alig várom a crowdsurfinget – Budapesten is.”

Az album első kislemeze a lendületes “Beside You”. A Craig Bingham által rendezett videó James múltjának emlékeit idézi fel. A videóban James saját maga korábbi énjeivel találkozik, és ahogyan továbblép, úgy fogadja el múltbeli életszakaszainak szerepeit.

A “Who We Used To Be” James első sorlemeze a kritika és a közönség által is elismert, 2019-ben megjelent top 3-as “Once Upon A Mind” óta. Ezúttal számos producerrel dolgozott együtt, töbek közt Jonny Cofferrel, Red Triangle-vel, Jack & Coke-kal és Steve Robsonnal. A James legnagyobb slágereit tartalmazó, 2021-es válogatás, a “The Stars Beneath My Feet” már aranylemez lett.

Itt a Deep Purple legújabb felvétele és a hozzá készült klip is

Levetítették a Gladiátor II-t, és mindenki el van ájulva

Boldog anyák napját minden anyukának és a nagymamánal!

46 éve a „Szombat esti láz” a slágerlistákat is meghódította

Peter Srámek Delhusa Gjonnal készítette el anyák napi dalát

130 perc tömör történelem: Csepregi Éva életműkoncertje éjféltől elérhető

Neil Young nem pihen

A héten került a mozikba A boldogság ügynöke című film

Fonogram-életműdíjat kapott az idén 50 éves EDDA Művek, Müller Péter Sziámi és Galler András "Indián"

A világsztár magyar zongorazseni újra az MVM Dome-ban

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő