Július 8-án kerül sor a párizsi olimpián szereplő magyar sportolók ünnepélyes eskütételére – mondta Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság, a MOB elnöke az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában szerda délelőtt.

“Július 8-án lesz a Müpában az olimpiai eskü. Remélhetőleg nagyon szép, ünnepélyes keretek között” – fogalmazott a MOB első embere, aki arról is beszélt, hogy az olimpiai falu július 12-én nyit majd ki Párizsban és a MOB munkatársai már akkor kiutaznak, hogy előkészítsék a szállást és a csapatirodát.
Az olimpiai bajnok egykori kajakos hozzátette: a sportolók utazási tervei még nincsenek meg, a MOB ugyanakkor már erről is egyeztet a sportági szövetségekkel, és ezeken a megbeszéléseken mérik fel, hogy ki, mikor szeretne megérkezni a játékok helyszínére. Gyulay elmondta, hogy a Wizz Air légitársasággal kötött megállapodás révén nagyon rugalmasan tudják kezelni az igényeket, így nem lesz gond a versenyzők utaztatásával.
A MOB első embere a beszélgetés során a városi sportágak olimpiai selejtezősorozatáról is beszélt, melynek első állomása Sanghajban lesz csütörtöktől vasárnapig, a második, egyben utolsó pedig Budapesten, a Ludovika Campuson június 20. és 23. között.
Gyulay Zsolt hangsúlyozta, hogy az újonnan életre hívott sorozatban négy sportág, a BMX freestyle, a breaktánc, a gördeszka és a sportmászás legjobbjai harcolnak a párizsi ötkarikás indulási jogokért.

A budapesti versenyek előkészületei a MOB-elnök elmondása szerint jól haladnak, a viadal fényét pedig emelni fogja, hogy Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke is a magyar fővárosba látogat. Az esemény zárónapja, június 23. egyébként az Olimpia Napjára, a NOB 130. születésnapjára esik.
A sportvezető véleménye szerint a négy sportág magyarországi szövetségeinek, képviselőinek a fesztivál kiváló lehetőség, hogy felmérjék, hol járnak a világ legjobbjai és megméressék magukat velük szemben.
A párizsi olimpia megnyitóját július 26-án rendezik, de a versenyek már két nappal korábban elkezdődnek.

Forrás: MTI

Fotó: Pixels

Több mint négy évtizeddel ezelőtt nagyot alkotott a Wham!

56 éves a Led Zeppelin II

Forgalomkorlátozásokra, lezárásokra kell számítani az ünnepen rendezvények miatt

Bélyegen és újra kiadott lemezeken az 50 éves East együttes

A vízimadarak etetése veszélybe sodorja az állatokat

Kit látna Debbie Harry szerepében Debbie Harry?

Mick Jagger és Melanie Hamrick - hivatalosan, jegyespárként először együtt a vörös szőnyegen

Rekordméretű harcsa akadt horogra Lengyelországban

Harminchat film a BIFF programjában

„Minden rossznak örülni is tudok” - 90 éves lenne Szuhay Balázs

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő