A Milos Forman által rendezett film, amely július 13-án ünnepelte 50. évfordulóját, a megjelenésekor óriási szenzációt keltett. 1975 második legnagyobb kasszasikere lett a „Cápa” után, és kilenc Oscar-jelölést kapott.
Nicholson azonban nem volt túl bizakodó. Öt év alatt ötször jelölték Oscar-díjra – amit öt alkalommal nem nyert meg. Amikor a „Száll a kakukk fészkére” kapcsán jött az újabb jelölés, azt mondta Douglasnek, hogy nem bírna ki még egy csalódást.

„Emlékszem, milyen nehéz volt rávenni Jacket, hogy eljöjjön az Oscarra. Nagyon bizonytalan volt, de végül sikerült elhoznunk” – meséli Douglas. „Aztán az első négy kategóriában meg sem említettek minket. Jack ott ült előttem, hátradőlt, és odasúgta: ‘Mike, mondtam én neked.’ Csak annyit válaszoltam: ‘Fogd be!’”

Végül azonban Douglasnak lett igaza. A „Száll a kakukk fészkére” az „öt nagy” kategóriában nyert: a legjobb filmnek-, rendezésnek-, forgatókönyvnek, férfi és női főszereplőnek járó Oscar-díjat hozta el. Ez volt az első film 41 év után, amely mind az öt kategóriában nyert (az 1934-es „Egy éjszaka történt” után). Később ezt a bravúrt csak „A bárányok hallgatnak” tudta megismételni. Az Oscar gála estéje 1976-ban igazi diadallá vált egy olyan film számára, amelyet senki sem akart elkészíteni vagy forgalmazni, de az idő próbáját kiállva igaz klasszikus kultfilmmé vált.

„Ez az első 50 éves évfordulóm” – mondta Douglas. „És az első film, amit valaha is producerként jegyeztem. Nagyon jó érzés valamit létrehozni, ami ennyire időtálló, és ami ennyi örömet okoz az embereknek. Rengeteg szép emléket ébreszt bennem.”

A Ken Kesey ellenkulturális regényéből készült filmadaptáció fordulópont volt Douglas karrierjében, aki ekkoriban még főként a televízióban dolgozott. A lehetőség akkor jött, amikor apja, Kirk Douglas – aki korábban megvásárolta a regény megfilmesítési jogait abban a reményben, hogy eljátszhatja a főszerepet – átengedte neki a jogokat. Így került a projektbe több, akkor még ismeretlen színész, köztük Danny DeVito és Christopher Lloyd is.

DeVito volt az első hivatalosan kiválasztott színész. Douglas, aki már közel egy évtizede ismerte őt, elvitte Formant, hogy megnézze DeVitót a színházban, amint Martini szerepét játssza.

„Milos felkiáltott: ‘Igen! Danny! Tökéletes! Megvan a szerep!’” – meséli Douglas, utánozva Forman cseh akcentusát. „Ez nagy pillanat volt Dannynak. De én mindig is tudtam, milyen tehetséges.”

Bár a film témái komolyak, a forgatás nem volt szenvedés, ellentétben sok más akkori produkcióval. Akadtak ugyan nehézségek – például Forman nem volt hajlandó visszanézni a napi felvételeket a színészekkel –, illetve súlyosabb próbatételek is, amikor a forgatás közben kiderült, hogy William Redfield leukémiás. De összességében az alkotási folyamat örömteli volt.

„Nagyon komolyan vettük a munkát, mert Milos is komolyan vette. Nagyszerű alapanyagunk volt – Kesey műve – és nagy tisztelettel viseltettünk iránta. Nem voltunk könnyelműek. De közben nagyon jól is szórakoztunk” – emlékezett vissza nevetve DeVito.

A jó közöségi hangulatot segítette, hogy a stáb tagjai ugyanabban a motelben laktak, és minden reggel közösen utaztak busszal a forgatás helyszínére, az Oregon állambeli Salem városában lévő  – létező, működő – pszichiátriai intézetbe.

„Teljes odaadással dolgoztunk” – mondja Douglas. „Ez történik, ha az ember nem tér haza esténként. Emlékszem, az első napon ebédszünetet tartottunk, és láttam, hogy Jack félretolta a tálcáját, kiment levegőzni. Megkérdeztem: ‘Jack, jól vagy?’ Erre azt felelte: ‘Kik ezek az emberek? Még ebédszünetben sem esnek ki a szerepükből!’”

DeVito hozzátette, hogy még aludni is a kórházban akartak – bár ezt végül nem engedték meg nekik.
„A felettünk lévő emeleten súlyosan zavart elmeállapotú emberek voltak, némelyikük gyilkosságot is elkövetett” – mondja DeVito.

A filmet vadonatúj, 4K-felbontású felújított változatban, melyet az Academy Film Archive és a Teatro Della Pace Films készített, Leonard Maltin bevezetőjével, újra bemutatták az amerikai mozikban július 13-án, illetve 16-án is látható majd.
„A kópia csodálatos, és emlékeztetett arra, mennyire jó volt a hangzás” – jegyzi meg Douglas.

DeVito szerint a film sikere Forman alaposságának köszönhető, aki minden részletre odafigyelt a forgatókönyvben és az eredeti történetben. Az, hogy szerepelhetett a filmben, számára óriási jelentőséggel bírt– a kapcsolat a stábtagokkal pedig mindmáig megmaradt, természetesen  köztük régi barátaival, Michael Douglasszel, Christopher Loyddal és természetesen Jack Nicholsonnal is, aki McMurphy szerepét játszotta.

Egyvalaki, akit Douglas szerint nem ismertek el eléggé, az Saul Zaentz producer, aki 2014-ben hunyt el. Az ő cége, a Fantasy Records finanszírozta a filmet – az a cég, amelynek a Creedence Clearwater Revival zenei jogai is a birtokolta. A film eredetileg 1,6 millió dolláros költségvetéssel indult, de végül 4 millióig emelkedett. „Szeretett kockáztatni – és ez most bejött” – mondta Douglas Zaentzről

Ami az apjával, Kirk Douglasszel való viszonyát illeti – aki a Broadwayn játszotta McMurphyt, és vágyott rá, hogy a filmváltozatban is ő alakítsa – Douglas szerint a köztük lévő feszültséget eltúlozták.

„McMurphy egy álomszerep minden színész számára. És mostanra elég sokat megéltem ahhoz, hogy tudjam: talán csak négy-öt igazán nagy szerep adódik az életben. Apám számára ez egyike volt azoknak – a színpadon biztosan” – mondja Douglas.

„Biztos csalódást okozott neki, hogy nem ő játszhatta a filmben. De a másik oldalon – a fiának sikerült elkészítenie a filmet, és az nem nagyszerű lett? Hála Istennek, hogy így történt! Katasztrófa lett volna, ha nem sikerül” – vetett számot Douglas.  „Ez egy igazi mese volt az elejétől a végéig. Kétlem, hogy valami más is megközelítette volna ezt az élményt. Még az is, hogy évekkel később megkaptam az Oscart a legjobb férfi főszereplőként, nem múlta felül ezt a pillanatot a karrierem eléről.”

Fotó: Herbert Dorfman/Corbis/Getty Images; Brian To/Variety/Penske Media/Getty Images