Debbie Harry egy friss, a The Times-nak adott interjúban, elárulta, melyik színésznőt látná szívesen a saját karaktereként, ha valaha életrajzi film készülne a legendás együtteséről, a Blondie-ról.

„Ha valaki, mint Florence Pugh játszana engem, a mennyországban érezném magam. Egyszerűen fantasztikus színésznőnek tartom, és szerintem bármit el tud játszani” – szólt Debbie Harry határozott választása.
Ez nem az első alkalom, hogy Harry egy esetleges életrajzi filmről beszél. Már 2014-ben kijelentette, hogy támogatja az ötletet, és úgy véli, egy ilyen projekt segíthetne az embereknek „mélyebben megérteni és kialakítani egy kifinomultabb képet” a zenekarról.

„Ez nehéz feladat. Csak a felszínt lehet érinteni. De ha szórakoztató, őszinte, jól eljátszott és rendezett filmről van szó – talán. Azt hiszem, sokan jobban megértenék és értékelnék az adott személyt vagy korszakot” – fogalmazott akkoriban az énekesnő.

2007-ben Harry megvédte Kirsten Dunstot is a negatív kritikáktól, miután őt választották ki Debbie szerepére, egy életrajzi filmben, amely végül soha nem valósult meg.
„Valószínűleg sok mindenre képes, amit eddig még nem volt alkalma megmutatni, és valami szokatlant csinálni nagyszerű lehetőség lenne számára” – mondta akkor a Blondie frontembere.

2019-ben Harry kiadta önéletrajzát “Face It: A Memoir” címmel, amelyben a hetvenes évek New York-i underground színteréről való felemelkedéséről, a világhír felé vezető útjáról, valamint a heroinfüggőséggel, a csőddel és a Blondie feloszlásával vívott harcairól mesél.
Debbie Harry könyve a tervezett életrajzi film alapjául szolgálhatna, csakúgy, mint Chris Stein tavaly megjelent memoárja, az “Under A Rock” is.

Közben a Blondie új albumon dolgozik – ez lesz az első lemezük azóta, hogy dobosuk, Clem Burke 70 éves korában, 2025 áprilisában elhunyt. Burke nem sokkal azután csatlakozott az együtteshez, hogy Harry és Chris Stein 1975-ben megalapították a bandát.
A Blondie már Burke halála előtt, 2025-re tervezte az új zenei anyag megjelenését, bár pontos dátumot még nem közöltek. A 2017-es “Pollinator” című korong folytatásának tekinthető projekt a Grammy-díjas John Congleton produceri közreműködésével készül.
A gitáros Chris Stein megerősítette, hogy az album 2025 „utolsó negyedévében” jelenik meg. A Twitter/X platformon megosztott egy, a stúdióban készült fotót is Harryvel és Congletonnal, és elárulta, hogy Burke „az egész albumon játszik.”

Fotó: Dia Dipasupil/Getty Images for Tribeca Festival

A vízimadarak etetése veszélybe sodorja az állatokat

Kit látna Debbie Harry szerepében Debbie Harry?

Mick Jagger és Melanie Hamrick - hivatalosan, jegyespárként először együtt a vörös szőnyegen

Rekordméretű harcsa akadt horogra Lengyelországban

Harminchat film a BIFF programjában

„Minden rossznak örülni is tudok” - 90 éves lenne Szuhay Balázs

David Gilmour alig várja, hogy meghallgassuk az új albumait

38 éves az INXS legsikeresebb albuma

Négy évtizeddel ezelőtt az A-ha zenetörténelmet írt

Goodbye London - Illés CD jelenik meg a 60. évfordulóra

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő