Mindenszentek 2000 óta újra munkaszüneti nap Magyarországon, amelynek esti óráiban már a november másodikai halottak napjára készülünk. E két ünnepnaphoz kapcsolódó szokásokat idézünk fel a Nemzeti Archívum segítségével.
A katolikus egyház november elsején ünnepli a „megdicsőült egyház” tagjait, akik már a mennyországban vannak; az ezt követő napon pedig gyertyát gyújtanak a „szenvedő egyház” tagjaiért, akik szintén meghaltak, de még a tisztítótűzben várják, hogy üdvözüljenek. Az ünnep gondolata az ókorba, a keresztényüldözések idejére vezethető vissza, amikor általános volt a vértanúságot szenvedett emberek halálnapjának, azaz „mennyei születésnapjának” ünneplése. Később mindkét nap kapcsán egyre inkább a kollektív megemlékezés terjedt el, felekezettől függetlenül.
Mindenszentek ünnepén szokás a temetőlátogatás: a sírokat megtisztítjuk és virággal díszítjük. Általánosan elterjedt gyakorlat gyertyát gyújtani a halottak lelki üdvéért, bárhol is vagyunk. A magyar népi kalendáriumban november elseje a cselédfogadás, bíróválasztás, tanácsújítás napja és úgynevezett „dologtiltó” napnak számít: tilos a földmunka, a répa és krumpli elvermelése, a varrás, mosás, takarítás, meszelés, az élelmiszernek, például a káposztának télire való eltétele.
A sírok feldíszítése a 19. század elejétől terjedt el német katolikus hatásra. A krizantém, mely leginkább temetői növényként ismert, azért vált ilyen elterjedtté, mert fehér és színes változatai november 1-je tájékán nyílnak.
Ismerjünk meg néhány mindenszentekhez kötődő népszokást is! Csíkszentdomokoson – mielőtt elhagynák a temetőt – az elfelejtett lelkekért is imádkoznak, és a nekik szánt gyertyákat a temetőkert kijáratánál egy kerek, szegekkel kirakott asztalkára tűzik.
Csíkdelnén a templom előtt imádkozó szegényeknek kenyeret osztanak, hogy az adományozók halottaiért is mondjanak imát. Azt tartják, hogy a halottak ilyenkor a hozzátartozók kapuinál állnak, és ha nem adnak a szegényeknek, sírva mennek el onnan. Kászonújfaluban a szegények számára sütött cipót “Isten-lepényének”, máshol “halottak lepényének” nevezik.
A bukovinai magyarok is készítenek ennivalót, amelyet kivisznek a temetőbe, és ott osztogatják. Topolyán halottak napján a sírokra is tesznek élelmet. Szeged környékén és a Dél-Alföldön szokás volt az úgynevezett „kóduskalács” készítése. A kerek és fehér üres kalácsot a temető kapujában várakozó koldusoknak adták mise után, cserébe azt kérték, hogy ők is emlékezzenek meg a család halottairól.
Fotó: Pixabay
