Ma startol a Magyar Mozgókép Fesztivál, a MOZ.GO, amelyen szombatig mintegy száz magyar filmet mutatnak be Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, összesen tizenkét helyszínen.

A veszprémi História Kertben a Ma este gyilkolunk című krimi-vígjáték premier előtti gálavetítésével kezdődik és négy napon át várja a közönséget a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa közös filmes eseménye – közölték a szervezők.
A vetítésekhez kapcsolódó rendezvényeken számos alkotóval, szereplővel is lehet majd találkozni.
A szerdai nyitóvetítésen jelen lesz mások mellett Fazakas Péter rendező és a főszereplő Kern András, valamint Pogány Judit, Bodrogi Gyula, Jordán Tamás és Koltai Róbert is.

Csütörtökön este a veszprémi Hangvillában láthatja a közönség a Semmelweist, amelynek vetítése után Koltai Lajos rendező, Mészáros Blanka és Nagy Katica főszereplő várja az érdeklődőket. Ezen a napon az Agórában vetítik a Cicaverzum című romantikus vígjátékot, a közönségtalálkozón Szeleczki Rozália rendező és Csobot Adél vesz részt.

A Hangvillában csütörtökön lesz a díszbemutatója az Ők tudják, mi a szerelem című filmnek. Hubay Miklós darabját a Nemzeti Színház színpada után Rátóti Zoltán filmen is megrendezte, vele és Udvaros Dorottyával a vetítés után a közönség is találkozhat.

Pénteken Dyga Zsombor Köntörfalak című alkotását a május végén elhunyt Tompos Kátya emlékére vetítik le a szervezők. Aznap délután a balatonfüredi Balaton moziban az Országház építészeti, történelmi és iparművészeti gazdagságát bemutató, Az ország háza című dokumentumfilm készítőivel is találkozhat a közönség, délután pedig a Hangvillában lesz a Kaláka – a Kárpátoktól a Karib-tengerig premierje az alkotók és a zenekar részvételével.
Péntek este a História Kertben vetítik a Lefkovicsék gyászolnak című filmet, amelyhez a veszprémi Lohonyay Vendéglőben egy gasztroprogram is társul: egy lecsó, kovászos kenyér és smarni mellett lehet majd beszélgetni Breier Ádám rendezővel és Bezerédi Zoltán főszereplővel. A Hangvillában péntek este még a Valami madarak című film is műsorra kerül, utána Hevér Dániel rendezővel és Szacsvay Lászlóval lehet majd találkozni.

Szombaton a veszprémi Foton Audiovizuális Centrumban rendeznek a Hunyadi-sorozathoz kapcsolódó kerekasztal-beszélgetést, amelyen a két rendező, Nagypál Orsi és Lengyel Balázs mellett jelen lesz a Szilágyi Erzsébetet megformáló Rujder Vivien és a Hunyadit játszó Kádár L. Gellért is. A beszélgetést Kinizsi Ottó vezeti. A sorozat producere a magyar származású Robert Lantos, rendezői az Oscar-jelölt és Emmy-díjas Robert Dornhelm, Nagypál Orsi, Szász Attila és Lengyel Balázs.

Június 15-én délig a közönség idén is szavazhat majd a fesztivál honlapján a legjobb mozifilmre. A közönség kedvencét a Magyar Mozgókép Díjakkal együtt szombat este hirdetik ki a veszprémi Petőfi Színházban.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

Az Oscar-díjak mellé Grammy is kerülhet Morgan Freeman polcára

62 éves a Supremes és a 20. század egyik legnagyobb slágere

Ma van a balkezesek világnapja

Bíborfehér lett Magyarország tortája

48 éve a Commodores végre meghódította az amerikai slágerlistát

Rod Stewart szívműtéten esett át - lemondta amerikai turnéjának hátralévő koncertjeit

A Beatles 62 éve mutatkozott be Hollywoodban

Kétezer éve figyeljük a Perseidák látványos csillaghullását

47 éve adta az utolsó angliai koncertjét a Led Zeppelin

Kávézó pultja mögött rejtőzik egy több mint ezeréves templom Zárában

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő