A telelő erdei fülesbaglyok 2026. évi országos lakossági felmérésének összesítése szerint közel húszezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon – drül ki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, az MME közleményéből.

Az MME január végén a lakosság és a média segítségét kérte a Magyarországon telelő erdeifülesbagoly-csapatok felméréséhez. Az adatok alapján az akció ismét sikeres volt: a számlálás idején az ország legalább 592 településén, 1386 helyszínen 19 503 erdei fülesbagoly telelt – írták.
A szakemberek tájékoztatása szerint a felmérésben a lakosság mellett az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya, helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, továbbá a nemzeti parki igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálata, civil szervezetek, valamint oktatási intézmények is részt vettek. Legalább 415 felmérő közreműködésével Magyarország valamennyi megyéjéből és a fővárosból is érkeztek adatok.

A több éve ismétlődő felmérések bővülő adatsorai számos következtetés levonását teszik lehetővé. Az idei eredmények alapján különösen jelentős a baglyok mezőgazdaságban betöltött szerepe: egy erdei fülesbagoly naponta átlagosan legalább 2,5 kisrágcsálót fogyaszt. A mintegy 150 napos telelési időszak alatt a most megfigyelt állomány így legalább 7 313 625 mezőgazdasági károkat okozó rágcsálót pusztíthat el. Ez a mennyiség mintegy 183 tonna össztömegű mezei pocok méretű zsákmányállatnak felel meg. Mindez jelentős segítséget jelent a gazdálkodóknak, mivel a baglyok természetes módon, vegyszerek használata nélkül csökkentik a kártevők számát – hívták fel a figyelmet a sajtóanyagban.

Az MME hangsúlyozta: az felmérés eredményei is alátámasztják a baglyok védelmének és költésük támogatásának fontosságát.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

Közel húszezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon

Több mint fél évszázada mutatták be a tengerentúlon a The Who operea-filmjét

A 40 év feletti magyarok körében meghatározó probléma a magány

Egyszerre érkezik a Michael Jackson film és a produkció zenei albuma

Brian May bemutatta, milyen kincseket rejt a Queen Queen II gyűjtői kiadása

A The Ramones 24 éve lett a Rock and Roll Hall of Fame tagja

Közel hat évtizede adták ki az első válogatásalbumot

A „Jump” 42 éve ugrott a slágerlisták élére

58 éves a "(Sittin' On) The Dock of the Bay" szomorú sikere

David Gilmouré a világ legdrágább gitárja

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő