1984. július 7-én Bruce Springsteen Born In The USA albuma az amerikai slágerlista élére állt. A korong összesen 139 hetet töltött a Billboard 200-on.

A zenei anyag nagy részét Bruce Springsteen Ron Kovic „Született július 4-én” című könyvének hatására Írta – miután elolvasta a könyvet, több vietnámi veteránnal is találkozott Amerika szerte.
A Főnök hetedik stúdióalbuma hatalmas kereskedelmi sikert aratott: nem csak hazájában, hanem nyolc másik ország slágerlistáján is átvette a vezetést. A Born In The USA volt az a lemez, amely végleg megerősítette Springsteen pozícióját, mint az egyik legkeresettebb crossover előadót a zeneiparban.
Ez az album egyike annak a csupán három albumnak – Michael Jackson Thriller je és Janet Jackson Rhythm Nation 1814-je mellett –, amelyről hét dal is bekerült az amerikai Billboard 100 Top 10-es listájába. A legelőkelőbb, második helyig a “Dancing in the Dark” jutott, amely összesen 21 hetet töltött az amerikai slágerlistán.
A Born In The USA számos örök érvényű, „minden idők legjobb albumai” listán szerepel, többek között a Rolling Stone és az NME összeállításaiban is. 2012-ben bekerült a Grammy Hall of Fame-be is, világszerte több mint 30 millió példányt adtak le belőle.