Most első alkalommal közösségi virágkocsit is készítenek a lakosság bevonásával a debreceni virágkarneválra – jelentette be a város turisztikáért is felelős alpolgármestere a témában tartott sajtótájékoztatón.

A hagyományteremtő szándékkal indított kezdeményezés célja, hogy a debreceniek minél inkább magukénak érezzék a város legnagyobb turisztikai attrakcióját, és akik vállalkoznak rá, részt vehessenek a díszítésében és a karneváli felvonuláson is kísérhessék Az ölelés ereje elnevezésű virágkocsit.

A héten 240 cserepes virágot fogadhatnak örökbe az érdeklődők, a növényeket öntözni kell, gondjukat kell viselni, és augusztus 19-én el kell vinni a Dósa nádor térre, ahol minden élő virág Az ölelés ereje virágkocsi részévé válik.

A közösségi kocsi feldíszítése már augusztus 15-én megkezdődig, amikor a debreceniek több ezer szárazvirágot helyezhetnek el a kompozíción – mondta az alpolgármester, aki közös debreceni produkciónak nevezte a virágkocsit.

Dobos Zita, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője felidézte, hogy 1905-ben a Debreceni Nőegylet mentőautóra gyűjtött a városnak az első virágkocsi – egy lovasszekér – feldíszítésével. Az idén visszatérnek a gyökerekhez, és elkészítik Debrecen első közösségi virágkocsiját – tette hozzá.
Jelezte: szerdától vasárnap estig lehet átvenni a cserepes virágokat a Kölcsey-központban.

Az első virágokat a sajtótájékoztató keretében vehették át a gyerekekkel jelenlévő családok, valamint helyi intézmények és civil szervezetek képviselői.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

„DCJ STÍLUSGYAKORLAT” lett Magyarország Tortája

Közösségi virágkocsi is készül az idén a debreceni virágkarneválra

1978-as sikeralbuma újrakiadásával ünnepel a Talking Heads

30 000 fontért kelhet el egy garázsvásáron vásárolt Dali festmény

Demjén-dalok is felcsendülnek ma este a Plázson

A rajongók ma Birminghamben véső búcsút vesznek Ozzy Osbourne-tól

Ma van a barátság világnapja

19 év a Tenkes Kapitánya nélkül - Zenthe Ferencre emlékezünk

50 éve töretlen a barátság Leslie Mandoki, Csupó Gábor és Szűcs László között

Az új Csupasz pisztoly a paródiafilm feltámasztására törekszik

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő