A héten a Def Leppard bejelentette, hogy áprilisban egy bővített luxus kiadványt dob piacra, az ikonikus, “Pyromania” albumuk 40. évfordulója alkalmából, amelyen többek közt hallható lesz az egyik leghíresebb daluk, a “Photograph – Rough Mix Version (Unfinished Vocal)” eddig kiadatlan demó verziója, a banda archívumából, valamint több élőben előadott felvétel.

A “Hysteria” mellett, a Def Leppard  egyik legfontosabb alkotása, az 1983-as “Pyromania”, amelyet  az a Robert John ‘Mutt’ Lange jegyzett producerkénet,  aki többek közt a Foreignerrel, Bryan Adams-szel valamint az AC/DC-vel is dolgozott a “Back in Black” című albumukon. A „Pyromania” a brit rock legendák első albuma,  amelyet a gitáros Phil Collennel készítettek, és olyan nagyszerű slágerek hallhatóak rajta, mint a “Photograph”, “Rock of Ages”, “Too Late for Love” vagy a “Foolin”. Az albumból eddig több mint 10 millió példány kelt el az USA-ban, ahol gyémánt minősítést kapott.

A “Pyromania”, a  “Hysteria”-val együtt, a Def Lepardot aközé, a mindössze öt rockzenekar közé emelte, amelyek két gyémántlemezzel büszkélkedhetnek – ami a mai napig hatalmas teljesítménynek számít a zeneiparban. Emellett az album számos toplistára is felkerült, a Rolling Stone magazin például beválogatta minden idők 100 legjobb metál albuma közé és felkerült minden idők legjobb 500 albuma közé is.

A zenekar történetének e mérföldköve előtt tiszteleg az április 26-án megjelenő,  különleges kiadvány, a „Pyromania’ 40th Anniversary”, amelyet Joe Elliott és a hosszú évek óta az együttes producere és mérnökeként dolgozó, Ronan McHugh készített. A jubileumi album 4CD-s luxus csomagban és  Blu-Ray Atmos Mix formátumban lesz elérhető,  egy Ross Halfin által készített, ritka fotókból álló, a banda tagjait idéző könyvvel együtt.

Fotó:  Fryderyk Gabowicz/picture alliance/Getty Images

Még metálosabb hangzást kap az Iron Maiden

Közel négy évtizede a Police először és utoljára abevette az amerikai slágerlistát

79 éves lenne Bon Scott

Hat évtizedes a sláger, amely elindította Cher karrierjét

Idén is szavazhatunk az év madarára

A vihar még koránt sem vonult el - erre figyeljünk!

Dokumentumfilm készül Olivia Newton-Johnról

Az István, a király koncertváltozatát mutatják be a csíksomlyói nyeregben

Folytatást kap a Hogyan tudnék élni nélküled?

A reggae jelenlegi sztárjai mellett egy igazi legenda is ékezik az idei LB27 Reggae Campre

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő