Kraftwerk ‘Autobahn’ című, ikonikus koncepcióalbuma idén ünnepli megjelenésének félszázadós évfordulóját. Ennek tiszteletére még februárban megjelent 7’’ vinyl formátumban, márciusban pedig Blu-ray-en és először képes bakelitlemezen is.

A korong az elektronikus zene úttörőiként számon tartott német banda 1974-es, negyedik nagylemeze. A címadó dal eredetileg 22 perces, de készítettek hozzá egy rövidebb, 3 perces változatot, amely világszerte sikeres volt: 25. lett a Billboard Hot 100 listán, a brit kislemezlistán a 11. helyig jutott.

A most érkező Blu-ray lemez egy vadonatúj hallgatási élményt nyújt lenyűgöző Dolby Atmos Mix hangzásával, amelyet az alapítótag, Ralf Hütter és Fritz Hilpert hangmérnök az eredeti, 16 sávos szalagokból rekonstruáltak. Ezen a kiadáson felcsendül a címadó dal, valamint a „Kometenmelodie 2” 2024-ben újrakevert,
5.1-es sztereo mixe, illetve az „Autobahn”-hoz készített vadonatúj visualiser is megtekinthető.

A Kraftwerk eddigi egyetlen képes bakelitlemezén pedig az anyag 2009-es stereo, feljavított hangzású változata hallgatható.

Fotó: Gijsbert Hanekroot/Redferns/Getty Images

36 éve a Def Leppard zenetörténelmet írt

43 éve robbant be a zenei szénára Cyndi Lauper

A nap, amikor egy patkány repítette első alkalommal a slágerlista csúcsára Michael Jacksont

Stevie Wonder több mint négy évtizeddel ezelőtt egy egyszerű üzenettel meghódította a slágerlistákat

Közel fél évszázados az AC/DC első koncertalbuma

42 éve a U2 "felemás" albuma a brit slágerlista élére állt

Jönnek a PszichoDívák

A Michael Jackson relikviák gyűjtőinek „szent grálja” is kalapács alá kerül decemberben

Több mint négy évtizeddel ezelőtt a szerelem ereje a slágerlista élére repítette Jennifer Rusht

55 éves minden idők egyik legjobb dala

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő