Csepregi Éva elhozza a nappalinkba a széles körű koncertélményt, ugyanis május 17-én 18:00 órától audiovizuális formában is megtekinthető lesz a legnagyobb videómegosztón a Papp László Sportarénában megtartott jubileumi koncertje. A nagyszabású és technikailag is páratlan minőségű élő felvételek a Neoton Família és Éva szólókarrierjének rég hallott kincseit és igazi klasszikusait örökítik meg.

Csepregi Éva egy igazán különleges koncertvideó-részlettel, a „Jöjj velem” című szívhez szóló felvétellel jelentette be a nagy hírt. Ez ugyanis a néhai Bob Heatlie szerzeménye, aki az énekesnő gyermekének, egyben a zenekar dobosának, Heatlie Dávidnak az édesapja. A magyar szöveget Révbíró Tamás (Kilroy) írta.

„A „Jöjj velem” egy igazi ezoterikus dal. Amikor a szám született 1991-ben, akkor kezdett igazán foglalkoztatni ez a világ, ami még ma is fontos számomra” – mondta el az ikon, a ’Kocka el van vetve’ című lemezről ismert slágerről. Bob Heatlie számos dalt szerzett Évának és a Neotonnak egyaránt, ekkor nemcsak zeneileg, de a magánéletben is egy párt alkottak.
Az új koncertvideó pedig egy lelkesítő felszólítás, hogy „Jöjj Évával és zenekarával”, hiszen május 17. péntek 18:00 órától anélkül, hogy kimozdulnánk, átélhetjük a januárban tartott zenetörténelmi eseményt a Magneoton YouTube-csatornáján keresztül!

Csepregi Éva emblematikus, széles mosolyával, színpadi profizmusával és örökzöldekkel töltötte meg 2024. január 6-án a Papp László Sportarénát. Összesen 29 szóló- és Neoton Família dal hangzott el a több mint kétórás showműsor keretein belül. Az alkalmi együttes tagjai pedig Éva szintén sikeres előadóművész fia, Heatlie Dávid dobos mellett Deseő Balázs billentyűs, Kardos Norbert zongorista, Sipeki Zoltán gitáros és Patyi Sándor basszusgitáros voltak. A vokálszekciót Csányi István vokalista-szaxofonos, Gulyás Erika, Faith Ildikó és a 2005 óta Neoton Família tag, Lukács Andrea erősítette.

Habár a helyszínre rengetegen jutottak el, de így is akadt, aki lemaradt a megismételhetetlen eseményről, ezért Éva és csapata úgy döntöttek, elhozzák a nappalinkba a koncertélményt azzal, hogy megosztják a zeneszámokat az összes itthon elérhető digitális felületen, csak hogy a legnagyobbakat említsük: a Spotifyon, a Deezeren, az Apple Musicon/iTuneson, a YouTube Musicon, Tidalön, illetve az Amazonon. Az is kiderült a „Jöjj velem” koncertvideó megosztásával, hogy május 17-étől pedig már nemcsak audiofelvételként, hanem vizuálisan is megtekinthetjük a 130 perces show-t.

Kalapács alá kerül John Lennon elajándékozott napszemüvege

A Gracenote hét magyar aranyat és huszonhárom érmet vár

Miért fogyott le Liam Neeson?

Ezek a legkedveltebb úticélok a Balatonnál

Az Edda Művek nyitja Dj Dominique zárja a Szerencsi Artúr Napok Fesztivált

34 éve jelent meg John Bon Jovi Oscar-díjas felvétele

A Király nem csak a zenébe adta bele szívét-lelkét

Ma van a Hold világnapja

Isten éltesse Carlos Santanát!

Kökény Attila a rajongóival és Rakonczai Viktorral ünnepel

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő