Főzőverseny, jótékonysági gulyásvacsora, motoros felvonulás, koncertek, gyerekprogramok, kézműves vásár is lesz a szeptember 12-től 13-ig tartó tartó 27. Szolnoki Gulyásfesztiválon.

Az esemény, amelynek a gulyás áll a középpontjában, “igazi ünnepe a magyar gasztronómiának”- írták. A rendezvény célja, hogy közelebb hozza a közönséghez nemzeti ételünk gazdag változatait, sokféle receptjeit és ízvilágát barátságos, családias hangulatban, “ahol a múlt értékei a jövő számára is élővé válnak” – áll a rendezvényről szóló tájékoztatóban.

Baráti társaságok, munkahelyi közösségek, cégek és hagyományőrző gasztronómiai csapatok gyűlnek össze, hogy közösen főzzenek, versengjenek, és elnyerjék a “Gulyáskirály” címet – olvasható a közleményben. Idén több mint harminc csapat – köztük számos külföldi is – vesz részt a főzőversenyen.

A szakmai zsűri nemcsak az ízeket fogja értékelni, hanem az ételek kreatív tálalását és ötletes szervírozását is pontozza.
Több év kihagyás után idén újra motoros felvonulással nyitják meg a Szolnoki Gulyásfesztivált pénteken.

A Tiszaligeti Campus parkolóból délután induló konvojnak két fontos megállója is lesz: a Vízpart körúti, majd a Kaán Károly úti Szolnoki Idősek Otthonába juttatnak el jótékonysági céllal gulyásvacsorát. A motorosok a város legforgalmasabb pontjait összekötve a Tiszaligetben zárják a felvonulást – tájékoztattak.

Szombat reggel a CimbaliBand húzza a talpalávalót. Délben a Tarsoly Zenekarral szól a gulyásebédhez a muzsika. Délután Csondor Kata lép fel, sötétedés után pedig a Lóci játszik együttes zenél. Az estét egy rock & roll utcabállal a Pedrofon zárja.
Napközben számos gyerekprogramokon vehetnek részt a családok, valamint körbejárhatják a kézműves vásárt is.

A fesztivál idején a Tiszaligetet nem zárják le az autós forgalom elől, hiszen annak a korábbi kemping területe ad otthont. A városból elég csak átsétálni a Tiszavirág gyaloghídon – szerepel a közleményben.

Forrás: MTI

Fotó: Getty Images

"Thunderstruck" 35!

Isten éltesse Hans Zimmert!

Ma kezdődik a 27. Szolnoki Gulyásfesztivál

Fél évszázados a Pink Floyd mesterműve

11 éve ment el Sztankay István

Hosszú idő után először teázott együtt Harry herceg és édesapja, III. Károly

Eric Clapton bemutatta Journeyman: Deluxe Edition egyik bónuszfelvételét

A rácsok mögött marad John Lennon gyilkosa

80 éve született „a Császár”

Cannes-ban, Berlinben és Velencében bemutatott filmek láthatók a 15. Mozinet Filmnapokon

Freddie Mercurynak szentel kiállítást jövőre a Magyar Zene Háza

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő