Öt napon át az olasz könnyűzene ismert és most bemutatkozó nevei követik egymást a hetvenhatodik Sanremói Táncdalfesztiválon, amely kedd este kezdődik, és szombat este hirdeti ki győztesét. Európa egyik legnagyobb nemzeti dalfesztiválját szokás szerint az északnyugat-olaszországi Sanremóban az Ariston Színház látja vendégül.

A minden este több órát átölelő zenei programot az ismert műsorvezető, Carlo Conti és Laura Pausini énekesnő vezeti, aki 1993-ban a fiatalok kategóriájában első helyet szerzett.

A Conti-Pausini páros mellett többek között házigazdaként szerepel Can Yaman török színész, Achille Lauro olasz énekes és Irina Shayk fotómodell.

A keddi nyitóest díszvendége a Tiziano Ferro olasz énekes, dalszerző, producer lesz, aki jelenleg az egyik legismertebb olasz zenei alkotónak számít világszerte.
A táncdalfesztivál idei versenyében harminc ismert művész lép fel és négy most bemutatkozó énekes. A “nagyok” kategóriájában első helyezett vesz részt az Eurovíziós Dalfesztiválon májusban Bécsben.

Az 1951-ben indult Sanremói Táncdalfesztivál az ország második világháború utáni időszakában a gazdasági fellendülés jelképévé vált. A RAI, az olasz közmédia 1955-től egyenesben sugározza a fesztivált televízió- és rádióadóin.

1958-ban Domenico Modugno nyerte a fesztivált a Nel blu dipinto di blu című, a refrénjéről Volareként is ismert dallal. Legtöbbször, 4-4 alkalommal éppen Modugno és Claudio Villa nyerte a dalversenyt.

A hatvanas években az olasz táncdaltörténelem nagy nevei Mina, Bobby Solo és Adriano Celentano uralták Sanremót.

Eros Ramazzotti 1986-ban lett első, a Maneskin együttes 2021-ben nyert, tavaly pedig Olly lett a táncdalfesztivál győztese.

A fesztivál nemcsak zenei, hanem kiemelt kulturális és közéleti eseménynek is számít, amelyet az ország nagy része követ.

Forrás: MTI

Fotó: Daniele Venturelli/Getty Images

75 éve szállt fel a magyar Ikarus

Ma kezdődik a Sanremói Táncdalfesztivál

51 éves a Led Zeppelin "Physical Graffiti" című albuma

Szökik az év - a Mátyások ma nem ünnepelnek

Fél évszázaddal ezelőtt az Eagles albuma lett az első platinalemez

James Cameron megkongatta a vészharangot

A házvezetőnőjéhez írt levelei fedik fel Agatha Christie mindennapjait

Aratott az Egyik csata a másik után a BAFTA gálán

37 éve először adtak át heavy metal kategóriában Grammy-díjat

Phil Collins bemutatkozó albuma 45 éve meghódította a brit slágerlistát

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő