Ma ünnepelné 67. születésnapját  Prince, a zenei világ egyik legnagyobb hatású zenésze, akinek dalai, hangzásvilága a mai napig meghatározóak.

Teljes nevén Prince Rogers Nelson több generáció kedvenc zenésze, aki meghatározó művésze volt a 80-as és a 90-es évek zenei világának, munkássága pedig a későbbi évtizedekben is megkerülhetetlen maradt. Prince igazi művész volt – a szó klasszikusan vett értelmében-, zseniális dalszerző, zenész és színpadi ember, aki a művészetén keresztül folyamatosan szerepet játszott, ugyanakkor mindezzel magáról, az igazi Prince-ről mesélt. Nem véletlenül tartják minden idők egyik legkreatívabb művészének.

Karrierje csúcsán az Egyesült Államokban a népszerűsége Michael Jacksonéval vetekedett, pályája során 39 albumot dobott piacra, számtalan elismerésben részesült, többek közt Oscar – és Arany Glóbusz díjjal, is jutalmazták, 38 Grammy-jelöléséből pedig 7-et váltott díjra.  Prince 2004-ben lett tagja a Rock and Roll Hírességek Csarnokának, a Rolling Stone magazin minden idők 100 legjelentősebb művésze közül a 27. helyre sorolta a zseniális énekes, dalszerző, zenész és producer Prince-t.

Rajongók milliói számára április 21-e örökre gyásznap marad – 2016-ban, a mai napon ment el Prince. Az 57 éves zenészt otthonában, Paisley Parkban érte a halál, amelyet gyógyszer-túladagolás okozott.

Fotó: Michael Ochs Archives/Getty Images

55 éve jelent meg a tengerentúlon a Black Sabbath ikonikus második albuma

Idén a Millenáris parkban ünnepeljük a kávé világnapját

Újabb afrikai elefánt érkezett a Nyíregyházi Állatparkba

A Genesis a The Lamb Lies Down On Broadway deluxe változatával lepte meg a rajongókat

Sommás véleménye van Stephen Kingnek a Fekete telefon 2-ről

Több mint négy évtizeddel ezelőtt állt először wales-i előadó az amerikai slágerlista élére

A Richter Safari Parkba került az utolsó francia cirkuszi elefánt

Ma van az erőszakmentesség világnapja

A Def Leppard a KISS, a Journey, és Ozzy Osbourne nyomábalép a híres holliwoodi sétányon

Közel fél évszázaddal ezelőtt a Csillagok háborúja diszkósított főcímzenéje bevette az az amerikai slágerlistát

Ma van a zene világnapja

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő