1948-ban fogadta el az ENSZ közgyűlése az emberi jogokról szóló egyetemes nyilatkozatot, majd ennek emlékére az 1950. december 4-i közgyűlésén december 10-ét az emberi jogok világapjává nyilvánította. Maga a nyilatkozat a világ legtöbb nyelvre lefordított dokumentuma: több mint 380 nyelvre és nyelvjárásra fordították az abháztól egészen a zuluig.

A világnap üzenete, hogy mindannyiunk felelőssége az emberi jogok védelme, mert a világ csak akkor lehet igazságosabb és békésebb, ha minden ember méltósága tiszteletben van tartva. Az ünnep egyúttal emlékeztet arra is, hogy az emberi jogok megsértése nem csak az egyének, hanem egész közösségek életére is hatással van.

Az ENSZ a mai napon világszerte különböző programokkal és eseményekkel hívja fel a figyelmet az emberi jogok fontosságára – évről évre más témakört kiemelve. 2024-ben a világnap témája az „Egyenlőség mindenkinek” volt, amely az emberi jogok univerzalitására, egyenlő hozzáférésre helyezte a hangsúlyt, felhívva a figyelmet arra, hogy a hátrányos helyzetű csoportok, például a nők, a gyermekek, a kisebbségek és a menekültek sajnos a XXI. században, napjainkban sem mindíg élhetnek alapvető emberi jogaikkal.

Fotó: Getty Images

37 éve a Roxette egyik legnagyobb slágere bevette az amerikai slágerlistát

Elvis 66 éve csinált amerikai slágert egy olasz klasszikusból a brit slágerlistán

Az „Én vagyok Rocky” című film elmeséli hogyan küzdött meg a fiatal Sylvester Stallone a főhőse szerepéért

Az a-ha énekese új kislemez és videó – „If I Ever See Your Face Again”

Vitatott árverésen kelt el George Michael „Faith” című videóklipjében használt gitárja

Beatles nagyzenekari hangszerelésben: újra kiadják a producer lemezeit

Koszorúk és mécsesek

A Bohemian Rhapsody több mint fél évszázaddal ezelőtt kezdte meg máig tartó diadalútját

A tökfaragók Picassója negyven éves pályafutását ünnepli

Újra megjelent a Van Halen tizenkettedik stúdióalbuma

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő