Idén december 12-én érkezik a hazai mozikba az év legjobban várt magyar filmje, a Hogyan tudnék élni nélküled? A két idősíkon játszódó romantikus vígjátékban Marics Peti alakítja a nagy álmokat dédelgető zenekar, a Kuplung dobosát a film 1994-ben játszódó jeleneteiben. Peti elárulta azt is melyik a kedvence, ahogyan azt is melyik Demjén-számot szereti a legjobban.

Marics Peti mellett a banda további tagjait, Ember Márk és Kirády Marcell formálja meg. Triójuk a Balaton-parti partik állandó fellépőiként élvezik az életet. Olyan slágerekkel hozzák lázba a közönségüket, mint az El kell, hogy engedj, vagy a Darabokra törted a szívem. Nem véletlenül, miután a film cselekménye Demjén Ferenc örökzöld slágerei köré lett felfűzve. Marics Peti megjegyezte, hogy neki az El kell, hogy engedj című dal a favoritja.

„A filmben az általam játszott szereplőnek is ehhez a slágerhez kapcsolódik egy nagy jelenete, amit fantasztikus koreográfiával, sok táncossal és partneremmel, Márkus Lucával vettük fel egy egész napos forgatás során.” – mondta az énekes.

Az Egyesült Államok és Kanada is győzelemmel mutatkozott be a VB társházigazdájaként

43 éve Donna Summer learatta a kemény munka gyümölcsét

Szerény reggelivel indítja a napot III. Károly király

Több mint hat évtizedes a dal, amely Keith Richards álmában született

„Egy gyönyörű világban élünk, ne tegyük tönkre!” - Roger Taylor új szólóalbummal jelentkezik

Spielberg: A leleplezés napja realista alkotás

43 éve a Thriller ismét listavezető lett

A hőség a játékosokat és a szurkolókat is komoly kihívás elé állíthatja a labdarúgó-világbajnokságon

Danny Zuko és Sandy Olsson 43 éve hódították meg az amerikai kislemezlistát

Dolph Lundgren az öttusa nagykövete

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő