A Blondie azt tervezi, hogy 2025 végéig új zenékkel jelentkezik. A hírt a zenekar gitárosa, Chris Stein osztotta meg a közösségi médiában, ahol egy fotót is közzétett a frontemberről, Debbie Harry-ről – aki július 1-jén ünnepelte 80. születésnapját –  amelyen Harry a producer John Congleton társaságában látható egy hangstúdióban.

Ez lesz a kultikus New York-i zenekar első kiadványa azóta, hogy dobosuk, Clem Burke, 2025 áprilisában, 70 éves korában elhunyt.
Bár a stúdióalbum megjelenési dátumát még nem jelentették be, Chris Stein elárulta, hogy őszre vagy az év végére tervezik a megjelenést.
Emlékezetes, hogy a zenekar 1978-as, áttörést hozó, “Parallel Lines” című albuma – amely elsőként ért el listavezető helyet – tavaly az Egyesült Államokban „nemzeti kulturális kinccsé” nyilvánították, és bekerült az amerikai Kongresszusi Könyvtár Nemzeti Hangfelvétel Regiszterébe.

Fotó:Roy Rochlin/Getty Images

Ég veled Ozzy!

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

57 éve született meg George Harrison különleges dala

Billy Joel úgy érzi, mintha „csónakban ülne”

45 éves az AC/DC emblematikus albuma

Még az év vége előtt érkezik az új Blondie album

A "Bohemian Rhapsody" klipje 6 éve ismét zenetörténelmet írt

44 éve a Survivor tigrise bevette a Billboard listáját

Az új Robert Plant dal mindenkié

Újabb, legmagasabb fokú hőségriadót rendeltek el holnaptól

Ma ünnepli a születésnapját a Depeche Mode multiinstrumentális jolly jokere

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő