Élete legjelentősebb koncertjére készül Presser Gábor 2025. október 11-én az MVM Dome-ban.  A Retro Rádióban pedig december 23-án 10 és 18 óra között, minden órában egy-egy páros belépő talál gazdára dalszerző-énekes 403. billentyű című nagykoncertjére.

„Megszámoltam a legkedvesebb hangszereim billentyűit, 404 jött ki, rendben, akkor a 403. billentyű lesz a koncert címe, mert az utolsót nem ütöm le…” – mesélte nemrég egy interjúban Presser Gábor a koncertről, amelynek jövő év októberében, a 20 ezer fős  MVM Dome ad otthont.
Ön pedig ott lehet a közönség soraiban, ha ma is egész nap a Retro Rádiót hallgatja és velünk játszik!

December 23-án, 10 és 18 óra között figyelje a játékfelhívást, és ha meghallja, telefonáljon tízedikként, hogy öné legyen a páros belépő Presser Gábor jövő évi, a 403. billentyű című koncertjére az MVM Dome-ban!

Az  LGT egykori alapítója azt ígéri, hogy a koncerten közel hat évtizedes pályafutása minden korszakából felcsendülnek különböző felvételek, valamint  Omega- és LGT-dalokkal is készül.

Fotó: Lettner Kriszta/Pressergabor.hu

Az Egyesült Államok és Kanada is győzelemmel mutatkozott be a VB társházigazdájaként

43 éve Donna Summer learatta a kemény munka gyümölcsét

Szerény reggelivel indítja a napot III. Károly király

Több mint hat évtizedes a dal, amely Keith Richards álmában született

„Egy gyönyörű világban élünk, ne tegyük tönkre!” - Roger Taylor új szólóalbummal jelentkezik

Spielberg: A leleplezés napja realista alkotás

43 éve a Thriller ismét listavezető lett

A hőség a játékosokat és a szurkolókat is komoly kihívás elé állíthatja a labdarúgó-világbajnokságon

Danny Zuko és Sandy Olsson 43 éve hódították meg az amerikai kislemezlistát

Dolph Lundgren az öttusa nagykövete

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő