Életének 84. évében, augusztus 9-én elhunyt Tamás László, az Echo együttes egyik alapítója, dobosa és dalszövegírója – áll a család hétfői közleméynében.

Tamás László 1941-ben Nagykanizsán született, ahol már gimnazista korában elkezdte zenei karrierjét. Az Echo együttest 1962 elején a gépészmérnöki egyetemi karon tanuló hallgatótársaival, Markó Józseffel és Szilvássy Zsolttal együtt alapította. Kezdetben kizárólag zenekari számokat játszottak, majd Pósa Ernő, később Varannai István is csatlakozott a zenekarhoz énekesként.

Az Echo együttes igazán sikeres felállása 1966-ban jött létre, ekkor született meg a legtöbb Echo-dal, amelyekben Varannai István zeneszerzőként, Tamás László szövegíróként működött közre.

Az Echo az egyetemi Gépészklub mellett rendszeresen fellépett a Kapás utcai Táncklubban, valamint az Országház étteremben.
Legismertebb számuk a Gondolsz-e majd rám?, amelynek szövegét Tamás László, zenéjét Varannai István írta. A Hanglemezgyár 1967 őszén adta ki a dalt, amely szinte azonnal a slágerlisták élére került és idővel igazi örökzölddé vált Magyarországon és a környező országokban egyaránt.
Az együttes romániai vendégszereplésén a román hanglemezgyár is felvett és kiadott egy négyszámos kislemezt, amelyen szintén szerepelt a Gondolsz-e majd rám? című szám.

Tamás László életének nagy szenvedélye a zene volt, amely mellett sikeres gépészmérnöki karriert is befutott – hangsúlyozták a család közleményében.

Forrás: MTI

Hét évtizeddel ezelőtt vezette először az amerikai slágerlistát a Király

36 éve a "Nothing Compares To You" az amerikai slágerlistát is bevette

"A Concert For Life" – 34 éve zenésztársai Freddie Mercury-ra emlékeztek

Egészségügyi okokból törölte indiai turnéját a Scorpions

36 éve mindenki Blondie-nak akart telefonálni

34 éve a Def Leppard az ötös szám bűvöletében tarolt

Az Iron Maiden számára a rajongók az elsők – a hírnév másodlagos

Egy vacsora áráért kelt el egy több mint egymillió dollárra becsült Picasso-festményt

Kiderült, milyen zenére táncolt szívesen II. Erzsébet

Rekordot dönthet a Michael

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő