A napokban az énekesnő és csapata nyilatkozatot tett közzé az Instagramon, amelyben elítélik azokat, akik „engedély nélküli” és „mesterséges intelligencia által generált” zenét hoznak létre Dion nevével és képmásával.

“Olyan információ jutott el hozzánk, hogy engedély nélküli, mesterséges intelligencia, MI által generált zene terjed online és különböző digitális platformokon, az ő (Celine Dion) nevét és képmását felhasználva, azt állítva, hogy az ő produkciója. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy ezek a felvételek hamisak, nem engedélyezettek, és nem képezik az énekesnő hivatalos diszkográfiájának részét” – áll a közleményben.

Céline Dion utoljára 2023-ban adott ki új, eredeti felvételeket a Love Again című filmhez, majd ezt követően 2024-ben egy kísérőalbumot jelentetett meg “I Am: Céline Dion” című dokumentumfilmjéhez.

Az énekesnő, aki továbbra is küzd a ritka betegségével, legutóbb a párizsi olimpián állt közönség elé – kivételesen és  hosszú idő után először. Diont 2022 őszén diagnosztizáltak egy ritka, neurológiai betegséggel, az úgynevezett merev ember szindrómával, és a betegsége miatt visszavonult színpadtól. Amikor  tavaly egy interjúban a francia Voge újságírója  arról kérdezte, hogy visszatérhet-e a színpadra, az énekesnő azt mondta, hogy nem képes válaszolni erre a kérdésre.

“Nem tudom. A testem fogja megmondani” – mondta Dion, aki elárulta azt is, hogy “sport-, fizikai- és énekterápián” vesz részt hetente öt alkalommal, ezek alatt a terápiás foglalkozások alatt mind a testén, mind a hangján dolgozik.

Fotó: Cindy Ord/Getty Images

Elhunyt Kálloy Molnár Péter

Emlékérmet kapott a magyar űrrepülés

"Karácsony kiberbűnözők nélkül" - indul az MNB ismeretterjesztő kampánya

Felkapcsolták a fényeket az Ország Karácsonyfáján

Retró teleink világa címmel nyílt kiállítás a Várkert Bazárban

Billy Idol 70!

40 év után újra megjelent Prince legendás albuma

Ismét discoba hív a Pet Shop Boys

Megérkezett Chris Rea első karácsonyi albuma

„A jó színházhoz önismeret kell” - 21 éve ment el Bubik István

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő