Már hetekkel ezelőtt feltűnő volt, hogy Liam Neeson sokkal soványabb lett, a minap Londonban készített fotókon pedig már legalább tizenöt kilóval könnyebbnek tűnik a versenysúlyánál. A sztár sajtósa szerint remek egészségnek örvend, ezért nem tudni, mi a soványság oka.

Neesont korábban a szerződései kötelezték arra, hogy impozáns izmait karban tartsa, hiszen akciófilmekben szerepelt, és ehhez megfelelő külsőt kellett mutatnia. Talán egy új filmje miatt állt-e neki fogyókúrázni, találgatnak a brit lapok. Az viszont biztos, hogy az akcióműfajjal hamarosan fel akar hagyni, mert túl idősnek tartja magát ehhez. – Legfeljebb két évet adok még magamnak, ha a jóisten megtart erőben – mondta a minap. – Aztán függöny, mert nem leszek már hiteles ilyen szerepekben.

A Csupasz pisztoly egyelőre cím nélküli új változata azért belefér még ebbe a két évbe: Neeson a klasszikus vígjátéksorozat következő epizódjában a Leslie Nielsen által alakított Drebin hadnagy fiát játssza majd, nyilván hasonló fapofával, mint a legendás komikus.

Az új Csupasz pisztoly film hazai bemutatójára még nagyjából egy évet kell várnunk: 2025. július 17-én érkezik a magyar mozikba.

Fotó: Karwai Tang/WireImage/Getty Images

10 album, amely 2025-ben 50 éves

Chris Rea ismét kiadja a legjobb felvételeit

C. C. Catch remasterelt vinyllel ünnepel

A Puskás Múzeumnál lesz a budapesti panorámabuszok 10-es megállója

Több mint négy évtizede volt Tina Turner nagy visszatérése

Mike Oldfild ismét kiadta első album újrakiadott változatát

38 éves a U2 első nagy amerikai sikere

Pünkösdi Örökség Ünnepet rendez a szentendrei Skanzen

Pamela Andersonnak nehezen ment a fapofa a Csupasz pisztolyban

Több mint fél évszázada a "Dark Side of The Moon" kötötte össze a brit és az amerikai slágerlistát

43 éve szállt be a ringbe a Rocky III-al a Surviver

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő