Sokan találkoztak már paranormális jelenségekkel, például szellemekkel és kísértetekkel, akár látták őket, akár csak hallották. Tudományos bizonyítékok egyelőre még mindig nincsenek ezen jelenségek létezésére. Az emberi agy azonban hajlamos kihagyni dolgokat és tévesen emlékezni az eseményekre, és így „szellemet látni.

Christopher French, a londoni Goldsmiths Egyetem pszichológiaprofesszora, aki a paranormális jelenségeket tanulmányozza, azt állítja, hogy a szellemlátások valódi, de tévesen értelmezett jelenségek, amelyek természetes magyarázattal rendelkeznek – írja a Live Science.

„Csak mert nem tudunk logikus magyarázatot adni egy jelenségre, nem jelenti azt, hogy nem létezik” – mondja a professzor.

A magyarázatok közé tartoznak a hallucinációk, különböző események és jelenségek vélt érzékelése, valamint hamis emlékek, vagyis olyan dolgok felidézése, amelyek valójában nem történtek meg. Ezenkívül létezik a pareidolia jelensége is, amely során az ember hajlamos véletlenszerű, bizonytalan  ingerekbe – élettelen tárgyakban vagy véletlenszerű képekbe  – arcot vagy valami jelentős dolgot látni; ez előfordulhat hangokkal is.

Az emberi agy hajlamos kihagyni dolgokat és helytelenül emlékezni eseményekre. Gyakran gyors következtetéseket von le, amikor kétértelmű élményeket próbál értelmezni.

Vagyis amikor valaki hisz abban, hogy látott egy szellemet vagy egy másik legendás, mitikus lényt, hajlik rá, hogy el is higgye. Vannak olyan orvosi állapotok is, amelyek valószerűbbé teszik  a „szellemlátást”.

Fotó: Pexels/Karolina Grabowska

Kapu Tibor elhagyta a Nemzetközi Űrállomást

Bob Geldof és Brian May is megemlékezett a Live Aid koncert 40. évfordulójáról

„Kik ezek az emberek? Még ebédszünetben sem esnek ki a szerepükből!” – fél évszázada Száll a Kakukk fészkére

A Beatles George Harrison teleobjektívén keresztül - új könyv készül

43 éves A Fal

57 évvel ezelőtt állt színpadon először a Balck Sabbath

63 éve zenélt először élőben a Rolling Stones

Idén is lesz francia utcabál Budapesten

Befutott az utolsó hajó is a Kékszalagon

Lehullt a lepel a Sisi musical titkos szereposztásáról

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő