A héten kezdődött az Egerszegi Advent rendezvénysorozat, amely idén minden korábbinál több helyszínen és programmal várja a látogatókat.

A november 25-én megnyílt vásár megrendezéséhez 17 vállalkozás több mint 12 millió forinttal járult hozzá.
A fő helyszínnek számító Dísz tér mellett ezúttal a közeli Európa térre is kerülnek pavilonok, játékeszközök, valamint látványos dekorációk és karácsonyi installációk, az élő betlehem pedig a karácsony alatti időszakban a Kossuth téren látható majd.

Több ülőhelyet biztosítanak a pavilonok környezetében, ez utóbbiak hátuljára pedig helyi fotóművészek zalaegerszegi téli, havas fényképeit helyezik el. A Dísz téri szökőkutat a tavalyihoz hasonlóan idén is fedett és fűtött terasszá alakítják át, a városháza előtti kis teret pedig fényfüggönyök, egy fényterasz és a város karácsonyfája díszíti.

Balaicz Zoltán polgármester a közösségi oldalán közzétett posztban arra is kitért, hogy a korábbiaknál is több fény és hangulatvilágítás vesz majd körül mindent, és már nemcsak az utolsó két hétben, hanem a teljes ünnepi időszakban fényfestés kerül a Dísz tér körüli épületekre.
Megújul a gasztronómiai kínálat, és a legkedveltebb forralt borról is indul megint internetes szavazás.

Az Egerszegi Advent teljes ideje alatt a Dísz téren óvodások, iskolások, helyi művészeti együttesek és sztárvendégek lépnek fel minden pénteken és szombaton, de a 30 méter hosszú és 15 méter széles jégpályát is használják alkalmi színpadként, ami tűzshow-nak és jégszobrászműsornak ad majd helyet.

Forrás: MTI

Fotó: Pxhere

Hatvan év után az angolok újra újra szereztek a foci VB-n

58 évvel ezelőtt Ringo ujjai nem bírták -és ennek a mai napig nyoma van

Tíz korai, eddig kiadatlan David Bowie-felvétel jelenik meg szeptemberben

55 éve bukkant fel a sárga tengeralattjáró a brit mozikban

Eddie bebiztosítja a jövőjét

Filmtörténelmet írt a Michael

Argentína is döntős

Roger Taylor a Queen jövőjéről: „Minden Brian Mayen múlik”

43 éve John Travolta újra tánccipőt húzott

Megható tisztelgés édesapja előtt: Kóbor Léna újragondolta a Gyöngyhajú lányt

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő