2020-ban, a mai napon a zenei világ elveszítette egyik zsenijét… 65 éves korában, a rákkal való hosszú küzdelem után elhunyt Eddie Van Halen. Szinte minden ritmus- vagy szólógitáros megnyilvánulása abszolút innovatív és mester volt; semmivel sem összetéveszthető gitárjátéka zenészek generációit inspirálta – nem véletlenül tartják az elektronikus gitár virtuózának.

Eddie van Halen a 8. a Roling Stone magazin „Minden idők legnagyobb gitárosai” listáján. A Guitar World magazin „Minden idők legnagyobb rock gitársai” összesítésében 2012-ben van Halen állt az első helyen, 2020-ban pedig a negyedik lett.

Eddie és és testvére Alex van Halen alapították a VAN HALEN zenekart, amelynek azonos nevű bemutatkozó albuma 1978-ban jelent meg. Ezt a lemezt még 11 stúdióalbum követte, amelyekből világszerte 80 millió példányt adtak el. A zenekartól került fel a legtöbb dal a Billboard rock zenei slágerlistáira, 2007 óta pedig a Van Halen is bekerült a Rock & Roll Hall of Fame-be, a rock zene halhatatlanjai közé.

Eddie van Halen 2020. október 6-án, a betegségével folytatott hosszas küzdelem után hagyta itt a földi zenei scénát.

Fotó:  Ross Marino/Getty

63 éve zenélt először élőben a Rolling Stones

Idén is lesz francia utcabál Budapesten

Befutott az utolsó hajó is a Kékszalagon

Lehullt a lepel a Sisi musical titkos szereposztásáról

56 éve mutatkozott be Major Tom

Nincs siófoki nyár Korda Györgyék nélkül

A Black Sabbath jótékony búcsúja 190 millió dolláros bevételt hozott

Bővített kiadásban jelenik meg a Van Halen 30 éves, többszörös platinalemeze

57 éve a Roling Stones először állt az amerikai slágerlista élére

A hazai mozikba is érkezik Roger Waters prágai koncertfilmje

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő