Első alkalommal állították fel a néptánc magyar rekordját, míközben megdöntötték a táncházas körtánc magyar rekordját a résztvevők múlt pénteken Budapesten a Kossuth téren, az Európai Sporthét alkalmával rendezett megmozduláson.

A szervezők tájékoztatása szerint Sebestyén István, a magyar rekordok regisztrátora megállapította, hogy sikerült felállítani az ugyanarra a koreográfiára egyszerre egy helyen táncolók csúcsát, míg csaknem 1500-an vettek részt a moldvai csángó táncházon, amellyel sikerült a korábbi magyar táncházas körtánc rekordját túlszárnyalni.
A Parlament előtt 10 és 14 év közötti gyerekek táncoltak egyszerre, közös néptánc-koreográfia szerint. Majd moldvai csángó táncház indult, amihez bárki csatlakozhatott a Kossuth téren – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára, aki szerint a nagyszabású megmozduláson sikerült megmutatni a tánc erejét.

A magyarok számára kiemelten fontos a néptánc hagyománya, ennek “köszönhetően tudtuk fenntartani nemcsak a diaszpórában, hanem a Kárpát-medencében a magyarságtudatunkat” – hangsúlyozta Nagy-Vargha Zsófia, aki szerint a táncházmozgalom azért éli ma is virágkorát, mert az embereknek szükségük van minőségi kultúrára, ugyanakkor a táncháznak minden korosztály számára közösségteremtő ereje is van.

A nagyszabású néptáncmegmozdulást a Nemzeti Diák-hallgatói és a Szabadidősport Szövetség a Magyar Táncművészeti Egyetemmel együttműködésében rendezte meg, a lakosság egészséges életmódra és rendszeres testmozgásra ösztönző Európai Sporthét egyik fő eseményeként. A vasárnapig tartó sporthetet Európa fővárosaiban egyidőben tartják.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Cher a legjobbat adja magából

Néptánc- és táncházrekord született a budapesti Kossuth téren

41 éves lett az Uptown Girl

Ég veled Maggie Smith

Megérkezett Ákos első dupla stúdióalbuma

Ma van a turizmus világnapja

37 éve állt az amerikai slágerlista élére a „Bad”

Bejelentették az idei Rock & Roll Hírességek Csarnoka beiktatási ceremónia fellépőit

Az Iron Maiden duplázik Budapesten jövő májusban

Michael Jackson "Thrillerje" belépett a YouTube milliárdosok klubjába

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő