A „Springsteen: Deliver Me from Nowhere“ világpremierjére a 63. New York-i Filmfesztiválon lesz szeptember 28-án. A bemutatón várhatóan maga Bruce Springsteen is részt vesz. A produkció ezt követően 2025. október 24-én kerül az amerikai mozikba.

A film a Főnök karrierjének egyik legfontosabb időszakát mutatja be – a nyolcvanas évek elejét, amikor Springsteen megalkotta legendás „Nebraska” albumát, miközben a „Born in the U.S.A.” demóin is dolgozott. Ez az album később a világ egyik legkeresettebb crossover előadójává és globális szupersztárrá tette.
A filmet Scott Cooper rendezte, a főszerepet pedig Jeremy Allen White alakítja, akiről a New York-i Filmfesztivál szervezői azt mondták: „megtestesíti a legendát, és egy rendkívül érzelmes, finom filmben tárja fel az emberi szívet a hírnév mögött.”
A 75 éves Bruce Springsteen eddig 51 Grammy-jelölésből 22-t váltott díjra, két Golden Globe-ot, egy Oscar-díjat, egy Tony-díjat kapott, valamint az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését, a Szabadság Elnöki Érdemérmét is magáénak mondhatja. Ő az első külföldi dalszerző, aki elnyerte a brit Ivors Academy rangos díját. Tagja a Rock and Roll Hírességek Csarnokának, és több mint 140 millió eladott albummal büszkélkedhet világszerte.