A várva várt “Maria” című film, amelyben a chilei rendező, Pablo Larraín irányítása alatt a hollywoodi sztár, Angelina Jolie alakítja a 20. század egyik legismertebb és legbefolyásosabb operaénekesét, az ikonikus primadonnát, Maria Callast november végén kerül a mozikba.

A film, amelynek világpremierje augusztusban, a Velencei Filmfesztiválon volt, a mozis debütálása után, december 11-től Netflix streaming platformján lesz elérhető lesz. A kritikusok már most Oscar-díjat jósolnak Angelina Jolie-nak, és megjegyzik, hogy az színésznő végre megkapta azt a főszerepet, amelyet megérdemel. Jolie a maga részéről úgy nyilatkozott, hogy  ilyen szerep „egyszer adódik az életben.”

A “Maria”-hoz megérkezett az első hivatalos előzetes is.

Kapu Tibor elhagyta a Nemzetközi Űrállomást

Bob Geldof és Brian May is megemlékezett a Live Aid koncert 40. évfordulójáról

„Kik ezek az emberek? Még ebédszünetben sem esnek ki a szerepükből!” – fél évszázada Száll a Kakukk fészkére

A Beatles George Harrison teleobjektívén keresztül - új könyv készül

43 éves A Fal

57 évvel ezelőtt állt színpadon először a Balck Sabbath

63 éve zenélt először élőben a Rolling Stones

Idén is lesz francia utcabál Budapesten

Befutott az utolsó hajó is a Kékszalagon

Lehullt a lepel a Sisi musical titkos szereposztásáról

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő